A szombati 4 km-es prológ után vasárnap 15 km-es klasszikus stílusú etap következett a hét állomásból álló sorozat második próbájakén. A hivatalos kiírás szerint üldözéses versenyt rendeztek, azaz az előző napi időkülönbségekkel rajtoltak el a futók, elsőként a háromszoros olimpiai bajnok svájci Dario Cologna, másodikként a svéd Calle Halfvarsson, harmadikként a kétszeres olimpiai bajnok norvég fenegyerek, Petter Northug, majd mögöttük kis különbséggel egy nagyobb, durván húszfős csoport.
Cologna nem hajtott rá a rajt-cél győzelemre, két üldözője viszonylag gyorsan befogta, majd Sundby vezetésével a mezőny ugyanígy tett eme trióval. Többnyire a norvég Sundby haladt az élen nagy iramot diktálva, ennek megfelelően egyre többen leszakadtak, az utolsó körre úgy tizenöten maradtak versenyben. Úgy tűnt, Northug sem bírja a tempót, aztán mégis visszakapaszkodott. Sőt! Az utolsó kaptatóról leereszkedve az élre állt, s a célegyenesben őt páros botozással képtelenség befogni. A norvég klasszis úgy nyert, ahogy azt tőle néhány éve megszoktuk, a finisben, kihasználva a gyorsaságát.
Még ki sem hajtotta magát, kimerülve nem vágódott el, mint oly sokszor, bal hüvelykujját félreérthetetlenül lefele szegezve fejezte ki a véleményét. Hogy miért? Valószínűleg a bírósági ügyét, annak tálalását még mindig nem tudja megemészteni. Pedig túlléphetne a dolgon, mert vasárnapi sikerével az idei tour egyik esélyesévé lépett elő, s ezzel a viselkedéssel aligha szerez magának rajongókat.
A nőknél a hatszoros olimpiai bajnok Marit Björgen több mint egyperces előnyre tett szert, kis túlzással máris a nyakába akaszthatnák az aranyérmet.
A Tour de Ski kedden Svájcban, Val Mustairban folytatódik sprintviadallal.
Az állás:
Férfiak:
1. Petter Northug (norvég) 42:01.2 perc
2. Alex Harvey (kanadai) +5.6 mp hátrány
3. Calle Halfvarsson (svéd) +10.8
Nők:
1. Marit Björgen (norvég) 29:27:6
2. Heidi Weng (norvég) +1:01.2
3. Therese Johaug (norvég) +1:06.8