A 11 országot tömörítő óceániai szövetség (OFC) wellingtoni kongresszusán a küldöttek egyhangúlag döntöttek a svájci sportdiplomata támogatása mellett. Az ülésen további négy évre újraválasztották David Chungot, az OFC pápua új-guineai vezetőjét, akinek nem akadt kihívója. Az 53 éves Chung ezzel automatikusan a FIFA egyik alelnöke marad.
Kedden Ali bin al-Husszein jordán herceg bejelentette, hogy indul a FIFA elnöki posztjáért Blatterrel szemben. A 39 éves sportvezető – aki jelenleg a FIFA alelnökeként és a Jordán, illetve a Nyugat-Ázsiai Labdarúgó-szövetség elnökeként is tevékenykedik – elmondta, kollégái biztatására jelölteti magát, mivel sokan kiábrándultak a posztot 1998 óta betöltő Blatterből.
A jordán herceg előtt tavaly a francia Jérome Champagne, a szervezet korábbi főtitkárhelyettese és nemzetközi igazgatója jelentette be, hogy indul az elnöki posztért.
A FIFA-t és az elnököt az utóbbi hónapokban rengeteg bírálat érte a 2018-as orosz, illetve a 2022-es katari világbajnokság helyszínkijelölésével kapcsolatban felmerült korrupciós vádak miatt. A nemzetközi szövetség május 29-én, Zürichben tartja az elnökválasztást.
A FIFA azok után került ismét „össztűz alá”, hogy a 2018-as és 2022-es vb kapcsán felmerült, FIFA-tagok szavazatait vásárolták meg. Az ügyet feltárni igyekvő jelentésről azonban csak részleteket hozott nyilvánosságra az etikai bizottság elnöke, Joachim Eckert, hangsúlyozva, hogy nem találtak semmilyen megvesztegetésre utaló jelet, amely miatt a rendezésért folytatott pályázatot meg kellene ismételni. Ennek következtében a 2018-as vb Oroszországnál marad, a 2022-esé pedig Katarnál. Ugyanakkor az anyagot elkészítő Michael Garcia, a FIFA etikai bizottság vizsgálati részlegének amerikai vezetője szeretné, ha a teljes anyag napvilágot látna, mert úgy véli, hogy Eckert nem megalapozott következtetéseket vont le belőle.