A pesterzsébeti sportlétesítmény üzemeltetői a mérkőzés közben váratlanul szellőztetni kezdtek. A csarnok egyik dolgozója szerint ennek az volt az oka, hogy a találkozó második harmadára a létesítményben a szén-monoxid koncentrációja meghaladta a kiürítési szintet. Erről az üzemeltetők, a csarnok bérbeadói a csapatokat nem tájékoztatták.
Az MTK hivatalos hírlevelének információi szerint az MTK és a KMH játékosai, edzői közül jó néhányan a mérkőzés végére rosszul lettek, közülük tíz MTK-játékost, a két edzőt, valamint az ellenfél összes sportolóját és a mérkőzés játékvezetőit is kórházba kellett szállítani szén-monoxid-mérgezés, vagy annak gyanúja miatt. Az MTK edzőjétől kapott tájékoztatás szerint időközben mindenkit hazaengedtek a kórházból. A találkozó után a helyszínre érkezett a katasztrófavédelem, a tűzoltóság és a mentők, s a létesítményt bezárták.
A Magyar Testgyakorlók Köre ügyvezetése a jégkorongszakosztály vezetőitől kapott tájékoztatás alapján, valamint a sajtóban megjelent további információk ellenőrzését követően megteszi a szükséges jogi lépéseket a tömeges szén-monoxid-mérgezést okozók felelősségének megállapítása érdekében, valamint azért, hogy a jövőben hasonló eset ne fordulhasson elő.