Stefan Kraft révén sorozatban a hetedik osztrák siker született a patinás síugró-Négysáncversenyen, s honfitársa, Michael Hayböck nyerte az utolsó, bischofshofeni állomást, mégis mindenki a sportág svájci klasszisáról, Simon Ammannról beszél.
A négyszeres olimpiai bajnok, összetettbeli világkupa- és vb-győztes sportoló kezdésnek Obertsdorfban, majd zárásként Bischofshofenben is bukott, előbbit megúszta, utóbbi esetben viszont 136 méter légi utat követően elvétette a landolást, vérbe borult a feje, és az eszméletét is elveszítette.
Azonnal érkeztek a mentősök, és kórházba szállították, ahol már magához tért. Szerdán a svájci síszövetség szóvivője a következőket közölte: „Simon Ammann állapota stabil, beszéd- és mozgásképes, ám még a kórházban marad, hogy folyamatosan megfigyeljék.” Hozzátette, hogy a kemény agyrázkódást szenvedett kiválóságnak nyugalomra van szüksége. További információkat csütörtökre ígért.
Az első diagnózisok szerint Ammann komoly zúzódásokat és horzsolásokat szenvedett. Werner Schuster, a németek szövetségi edzője a Sportschau honlapon nyilatkozva így beszélt tanítványai egyik legnagyobb vetélytársáról: „Igazán közkedvelt ugró, természetesen nagyon lesújtott a bukása, rossz volt nézni. Remélem, hogy a sérülései nem olyan súlyosak.” Szakmai elemzések szerint Ammann bukásainak többsége, a mostani is, egy rossz beidegződés miatt következik be: a landolásnál nem párhuzamosak a lécei, hanem kissé élez velük, ezért néha szétcsúsznak a lábai.