Bejutott az Eger a hatos döntőbe

Az együttes a csoportkör befejező fordulójában győzte le vendégét, a spanyol CNA Barcelonetát.

2015. 05. 02. 17:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ahhoz, hogy a hevesi együttes is ott lehessen az e hónap végi Final Sixben, nem volt szabad kikapnia hatcsapatos csoportjának szombati zárómeccsén. A két gárda még tavaly játszott első mérkőzése 7–7-tel ért véget, de az Eger most mindenképpen le akarta győzni spanyol riválisát, amely házigazdaként eleve automatikus résztvevője a Final Sixnek. Utóbbi esetében így a presztízsszempont volt a fő ösztönző a Bitskey uszodában, miközben a magyar bajnoki címvédő vereség esetén még kieshetett a május 28. és 30. között esedékes barcelonai döntő mezőnyéből.

A szombati csata a BL-címvédő vendégek góljával indult, de az olimpiai és világbajnok Hosnyánszky Norbert révén az egriek előbb egyenlítettek, majd a vezetést is átvették (2–1). Aztán 3–2-re már megint a spanyoloknál volt az előny, hogy a nyitónegyed végére ismét az Eger álljon jobban a szerb Borisz Vapenszkinek, Erdélyi Balázsnak és Szivós Mártonnak köszönhetően (5–3).

Amennyire gólban bőséges volt az első játékrész, annyira találatszegénynek bizonyult a második: csupán egy gól esett, azt is a Barceloneta szerezte, így közelebb zárkózott a házigazdához (5–4).

A harmadik nyolc percben is alapvetően a védekezés működött jól mindkét oldalon, mígnem a játékrész felénél büntetőből a vb-aranyérmes Szivós pattintott lövéssel 6–4-re módosította az állást. Utána a szintén világbajnok center, Hárai Balázs húzása ért célba, 7–5-öt követően pedig a triplázó Szivós elhajlásos bombája landolt a spanyol kapuban (8–5).

Szivóshoz hasonlatosan Hosnyánszky is harmadszor volt eredményes a befejező negyed elején, majd Hárai jeleskedett csavargól szerzőjeként (10–5). Aztán Szivós kilenc méterről vágta a hálóba csapata 11., és saját maga negyedik gólját (11–5). Emberelőnyből még szépítettek a vendégek (11–6), a lényegen azonban már nem változtathattak: a játéknap másik két meccsének eredményétől függetlenül már biztos csoportgyőztes olasz Pro Recco mögött szombati sikerével az Eger szerezte meg a második helyet főtáblás hatosában, így bejutott a BL május végi hatcsapatos fináléjába.

Eredmény, BL-főtábla, 10. (utolsó) játéknap, A csoport:
ZF-Eger–CNA Barceloneta (spanyol) 11–6 (5–3, 0–1, 3–1, 3–1)
a magyar csapat góldobói: Szivós 4, Hosnyánszky 3, Hárai 2, Vapenszki, Erdélyi 1-1

A Szolnok hatcsapatos főcsoportjából másodikként jutott be a férfivízilabda-Bajnokok Ligája hatos döntőjébe, mivel a csoportkörös szakasz szombati zárófordulójában alulmaradt a horvát Primorje Rijeka vendégeként.

A Szolnok abban a tudatban szállhatott medencébe Rijekában, hogy ha nem kap ki, csoportelső marad, ami azt jelenti, hogy közvetlenül az elődöntőbe jut a sorozat végjátékában. Vagyis ebben az esetben a BL május 28. és 30. között, Barcelonában rendezendő hatos döntőjének, az úgynevezett Final Sixnek a nyitónapján pihen, s csak másnap, a legjobb négy küzdelmébe kapcsolódik be. Az előjelek kiélezett csatát ígértek, már csak azért is, mert a Szolnok az első összecsapást idehaza 13–12-re nyerte.

A szombati mérkőzés magyar góllal kezdődött: az olimpiai bajnok center, Kis Gábor talált be a nyitónegyed derekán (0–1). A folytatásban az ötkarikás győztes és világbajnoki aranyérmes Varga Dénes, majd Tóth Márton is eredményes volt, és csak a játékrész utolsó pillanataiban tudott szépíteni a házigazda (1–3).

A második negyedben közelebb kerültek a rijekaiak, mi több, a nagyszünet előtt egyenlíteniük is sikerült (3–3).
A harmadik nyolc percben viszont a Szolnok talált be először: az idősebbik Varga fivér, a csapatkapitány, és öccséhez hasonlóan olimpiai és világbajnok Dániel lőtt hibátlanul (3–4). A negyed közepe táján ötméteresből egyenlített a horvát csapat (4–4). A magyar gárda egyik szerb légiósa, Milan Alekszics lőtt távolról hatalmas gólt, ám ez sem maradt válasz nélkül (5–5).

A zárónegyed nyitányaként egy másik szerb, Stefan Mitrovics elhajlásos lövésből vette be a horvát együttes kapuját (5–6), majd 6–6 után a Szolnok harmadik szerb légiósa, Zsivko Gocsics is betalált (6–7). A Rijeka azonban bő három perccel a vége előtt átvette a vezetést (8–7). A magyar kísérletek már nem vezettek eredményre, s az utolsó percben, emberhátrányban kapott góllal végleg eldőlt a meccs a vendéglátók javára, akik 9–7-re nyertek, így elorozták a Szolnoktól a csoportelsőséget. A magyar csapat főcsoportjából másodikként került tovább a barcelonai hatos fináléba.

Eredmény, BL-főtábla, B csoport, 10. (utolsó) játéknap:
Primorje Rijeka (horvát)–Szolnoki Dózsa-Közgép VSC 9–7 (1–3, 2–0, 2–2, 4–2)            
a magyar csapat góldobói: Kis, Varga Dénes, Tóth M., Varga Dániel, Alekszics, Mitrovics, Gocsics 1–1

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.