Egy napja a hazai szövetség elnöke, Dobos Imre mondta el a véleményét, most pedig az „ellenzék vezére”, Nagy Ákos elemzi a kialakult helyzetet, szerinte a jelenlegi vezetők képtelenek a sportágat megújítani.
– Sokan önt tartják a jelenlegi vezetés legnagyobb ellenzékijének. Mint a utolsó férfi súlyemelő-világbajnok, nem inkább segíteni, összefogni kellene, hogy a súlyemelés a régi fényében ragyogjon?
– Higgye el, nem rajtam múlik az összefogás. Számtalan esetben kerestem már meg az elnököt a különböző javaslataimmal; felajánlottam neki, dolgozzunk együtt a sportág felemelkedése érdekében, ám mindig elutasításban volt részem. Kimondom nyíltan, itthon egy szűk vállalkozói kör rátette a kezét a súlyemelésre.
– Már ne haragudjon, de ez még nem lenne bűn, ha a korábbi eredményességgel párosulna.
–Tényleg mindennapos az, hogy az elnök és a főtitkár, valamint az elnökségi tagok szavazati jogot adtak maguknak a közgyűlésen, azaz majd magukról is dönthetnek? Szerintem ez antidemokratikus! Vicces, hogy a szakmai alelnöknek a szakmai végzettsége ökölvívó segédedző, akinek lövése sincs a sportágunkról. Ráadásul a mai vezetők közül többen a szakítást nem tudják megkülönböztetni a lökéstől.
– Úgy tűnik, ennek ellenére három olimpiai kvótával rendelkezik a súlyemelés, ezt több sportág irigykedve figyeli. Ebben az olimpia központú világban nem ez a lényeg?
– Jelenleg még egyáltalán nem rendelkezünk kvótával, csak annak a reményével. A szövetségi kommunikációban a három kvóta emlegetése mellett nem teszik szóvá, hogy ebből a néhány hét múlva kezdődő houstoni világbajnokságon könnyen csak egy maradhat, és ehhez mindössze annyi kell, hogy a legutóbbi vb-n elért huszonnegyedik helyünkről egy pozícióval visszaesünk. Ne felejtsük el, mindössze egy nemzetközi szinten is számottevő súlyemelőnk van Nagy Péter személyében, akinek reálisan a legjobb tíz között a helye. A többieknek erre esélyük sincs.
– Árulja el, mi juttatta ilyen mélyre ezt a valamikori sikersportágat?
– Kezdjük talán azzal: miként fordulhatott elő az, hogy a tizenkettedik legeredményesebb olimpiai sportág nem tudott a tizenhat kiemelt sportág közé bekerülni 2013-ban? Sajnos azért nem, mert az 1988-as szöuli doppingbotrányt – Szanyi Andor és Csengeri Kálmán lebukását – még nagy nehezen túlélte a magyar súlyemelés. Akkoriban volt egy szakértő vezetés sportágfejlesztési és utánpótlás-nevelési programmal, és ha némi honosítási segítséggel is, de újra lett felnőtt világbajnokunk és olimpiai bronzérmesünk Feri Attila személyében, valamint remekeltek női emelőink is, illetve az 1997-es junior vb-ről mind az öten érmesként tértünk haza. Szinte nem múlt el úgy világverseny, hogy ne legyenek magyar érmek, pontszerzések. Aztán jött 2004, és az újabb olimpiai doppingbotrány – ezúttal Gyurkovics Ferenc bukott le –, és innentől már nem volt visszaút, azóta is folytatódik a mélyrepülés.
