Water Lilly és Willy bemutatóján Gyárfást nem kérdezhették

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Vízililiomok lesznek a 2017-es budapesti vizes világbajnokság kabalái.

MTI
2016. 11. 28. 12:41

Mocsai Lajos azt mondta, megtisztelőnek tartja, hogy Gyárfás Tamás a Testnevelési Egyetemet kérte fel a feladatra. Kifejtette, hogy eddig 4500-an jelentkeztek, akik között a egyetemistáktól a nyugdíjkorhatárhoz közeledőkig több nemzedék képviselteti magát. Jelenleg azt mérik fel, hogy az egyes önkéntesek munkáját a huszonhárom területből melyiken tudják majd a leginkább hasznosítani. A rektor tájékoztatása szerint a 4500 főből 3000-et terveznek kiválasztani, de még várják azoknak a több nyelvet beszélő fiataloknak a jelentkezését, akikből egy több területen is mozgósítható és bármikor bevethető csapatot alakíthatnának ki.

Gyárfás Tamást a sajtótájékoztatón nem lehetett kérdezni az úszószövetségben kialakult helyzetről, arról, hogy a topversenyzők többsége a vezetőség lemondását követeli. A Hír TV-nek arra a kérdésére, hogy a helyzet szerinte befolyásolja-e az úszó-vb-t, azt felelte: nem.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.