„Ezt akartad, Katinka? Örülsz neki?”

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Nemzeti Sport szerint Hargitay kemény szavakkal esett neki Hosszúnak. A kapitány cáfolta a hírt.

MNO
2016. 12. 03. 8:10

Menetrend

December 14-én, a jövő heti, kanadai rövidpályás világbajnokság után tarthatja meg a Magyar Úszó Szövetség azt az elnökségi ülést, amelyen Gyárfás Tamás elnök a lemondásának döntési hátteréről személyesen kívánja tájékoztatni az elnökségi valamennyi tagját. A MÚSZ az MTI-nek elküldött szombati közleményében jelezte: ezt követően kerülhet sor a jelölőbizottság tagjainak felkérésére, valamint a rendkívüli tisztújító közgyűlés összehívására.

Gyárfás Tamás szerdán az MTI-n keresztül tette közzé szándékát, hogy huszonhárom év után lemond a MÚSZ elnöki tisztségéről. A magyar válogatott ugyanezen a napon utazott Windsorba, a rövidpályás vb-re. Természetesen a csapattal tartott – több edzőtársával, köztük elnökségi tagokkal együtt – Hargitay András szövetségi kapitány is, aki úgyszintén tagja a MÚSZ vezető testületének. Ezért kerülhet sor a szövetség elnökségi ülésére csak a válogatott hazaérkezését követően, december 14-én.

Gyárfás jelenleg a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) alelnökeként tartózkodik Windsorban, ahol többek között a FINA végrehajtó bizottsága, majd a Büró ülésén vesz részt.

Pénteken portálunk írta meg, hogy Gyárfás Tamás még nem írta meg levelét, így nem mondott le az elnöki pozícióról.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.