Az ülés bevezetőjében Wladár Sándor rövid áttekintést adott a szövetség előtt álló kiemelt feladatokról, így az úszó Bajnokok Ligája májusi állomásának, valamint a nyíltvízi világkupa júniusi, balatonfüredi eseményének megszervezéséről, melyekhez sikerült megfelelő támogatást szerezni a kormányzattól.
Az elnök külön kitért az országos bajnokság pénteki napján reflektorfénybe került ügyre, Verrasztó Dávidék meghiúsult magaslati edzőtáborozására.
A szövetségi adminisztrációtól kapott tájékoztatás szerint Molnár Ákos tavaly ősszel jelezte a szándékukat azzal, hogy maga is úgy tudja, Sierra Nevadában valószínűleg nincs hely az általuk elképzelt időpontban.
Mivel első körben nem volt, ezért a franciaországi Font Romeu-ban igyekeztek a tábort lekötni, ami az első pozitív visszajelzés után végül meghiúsult, mivel a helyiek az időközben bejelentkezett francia válogatottat részesítették előnyben.
Ezután a MÚSZ ismét tett egy próbát Sierra Nevadában, ahol végül az edzőtábor teljes, háromhetes időszakára sikerült pályát szerezni a medencében, ugyanakkor nyolc napra a tábor szállodája helyett a környéken kellett szállást találni, ami megtörtént, ilyen feltételek mellett azonban Molnár Ákos visszamondta a téli edzőtáborozást. Ugyanakkor Verrasztó Dávidék májusi Sierra Nevada-i edzőtábora garantált, a helyiek véglegesen visszaigazoltak minden foglalást.
Az elnökségi ülésen Verrasztó Zoltán jelezte, nem tartja elfogadhatónak, hogy egy eredményes versenyzőt más, gyengébb magyar úszók kiszoríthatnak a preferált edzőtáborból, függetlenül attól, hogy a szervezés a MÚSZ bevonásával vagy anélkül történt.
Az elnökség támogatta Wladár Sándor azon javaslatát, hogy a jövőben nem fordulhat elő, hogy bármilyen, központi pénzből megvalósuló edzőtábort a MÚSZ-t megkerülve szervezhessen meg egy egyesület – így minden esetben a versenyzők eredményessége dönt arról, ki élvez prioritást az időpontok és helyszínek lefoglalásánál (a májusi táborozásnál szerencsére nem adódott ilyen gond.)
Az elnökség ezt követően döntött Sós Csaba előterjesztéséről, amely az ob első három napjának döntői, illetve a válogatási időszakban (glasgow-i Eb-től mostanáig) elért időeredmények alapján jelölte ki az egyes számokban vb-indulási jogot szerzett versenyzők névsorát.