Eredmény, a 3. helyért:

Ólomlábakon jártak a Fradi-játékosok, Robbie Keane még keresi a csapatát
A cseh élvonal egyik újonca ellen lépett pályára a Bajnokok Ligája selejtezőjére készülő magyar bajnok.
Eredmény, a 3. helyért:
Érd HC-Dunaújvárosi Kohász KA 31-23 (13-12)
a legeredményesebb játékosok: Lavko 6, Krpez Slezak, Jerabkova 5-5, illetve Szalai 8, Szekerczés 7
Jobban kezdtek az érdiek, de a folytatásban hat percig nem találtak a hálóba, ezt a Dunaújváros egy 3-0-s sorozattal kihasználta, és fordított. A 26. percben a DKKA elveszítette Cifra Anitát, aki harmadik kétperces kiállítása miatt piros lapot kapott, s a szünetben csapata egygólos hátrányban volt.
A második felvonás elején az újvárosiak hat percig nem voltak eredményesek, ezalatt ellenfelük hat gólt szerzett, és ezzel eldöntötte a meccset. A folytatásban a DKKA már nem tudott felzárkózni, mert ellenfele támadásban és védekezésben is magabiztosabb, hatékonyabb volt.
Az Érd negyedszer jutott a legjobb négy közé a Magyar Kupában, és negyedszer is érmet szerzett: 2016-ban és tavaly döntőt játszott, 2015-ben és idén pedig harmadik lett.
Szombaton játszották, elődöntők:
Győri Audi ETO KC-Érd HC 39-26 (20-15)
FTC-Rail Cargo Hungaria – Dunaújvárosi Kohász KA 33-26 (17-11)
A cseh élvonal egyik újonca ellen lépett pályára a Bajnokok Ligája selejtezőjére készülő magyar bajnok.
Szabalenka–Anisimova és Swiatek–Bencic a női elődöntő párosítása Wimbledonban.
Több mint ötszáz hajó indulására számítanak a Balaton leghíresebb vitorlásversenyén.
A Red Bull történetének első és eddigi egyetlen csapatfőnöke távozott.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.