A várakozásoknak megfelelően telt ház előtt játszották a mérkőzést a Pesterzsébeti Jégcsarnokban. És mint általában, úgy százfős tábor a csíkiakat most is buzdította – jöttek otthonról is, de a többségük Budapesten élő székely.
Az alapszakasz-győztes ferencvárosiak kissé idegesen játszottak – vagy a vendégek pontosabban –, mindenesetre egyértelműen a szeredaiak irányították a játékot, nem is volt meglepő, hogy már a 6. percben megszerezték a vezetést a magyar válogatottban decemberben bemutatkozott Becze Tihamér révén. Sőt, egy perc múlva már 2-0-ra vezettek a vendégek. A Fradi még az első harmadban szépített, majd a folytatásban nem egészen öt perc alatt megfordította az állást Pavuk második góljával (3-2).

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Nem sokáig, helyesebben csak néhány pillanatra örülhettek ennek a hazaiak. Tizenkét (!) másodpercen belül egyenlített az erdélyi csapat, sőt újabb egy perc múlva ismét vezetett, már 5-3-ra, a harmad derekára újabb gólt ütve. Az FTC kétségbeesetten támadott a felzárkózás reményében, ám az 52. percben Papp Szabolcs góljával eldőlt a mérkőzés a vendégek javára. Végül 7-3-ra nyert a Csíkszereda, s ahogy mondani szokták, máris elvette a pályaelőnyt. Ma este nyolctól szintén Pesterzsébeten csapnak össze a felek.