A Szlovák Labdarúgó-szövetség pozsonyi székháza mellett húzódik meg a Football Café nevű vendéglátóegység. A falon ereklyék, köztük egy válogatottmez, amelyet 2010. június 24-én viselt a 22-es számú játékos Johannesburgban, amikor Szlovákia 3-2-re legyőzte Olaszországot a dél-afrikai világbajnokságon. (Nekünk, magyaroknak, sajnos nincs ilyen ereklyénk a közelmúltból.)
Ebben a kávézóban hirdette ki tegnap délben keretét a március 21-i Szlovákia–Magyarország Eb-selejtezőre Pavel Hapal (képünkön), az északi szomszédunk válogatottját tavaly október óta irányító, amúgy cseh (azaz inkább morva) nemzetiségű szövetségi kapitány. Hapal a szövetség dekoratív sajtófőnöke, Monika Jurigová társaságában tartotta meg sajtóértekezletét, melynek befejeztével válaszolt lapunk kérdéseire.
– Mi a papírforma, ön szerint mely válogatottak jutnak tovább az Európa-bajnoki csoportból?
– A világbajnoki ezüstérmes Horvátország kiemelkedik, mögötte bármi lehet a sorrend Szlovákia, Magyarország és Wales között. Létfontosságú számunkra – de, gondolom, ugyanúgy az önök számára is – a jó kezdés. (Nem meglepő módon Marco Rossi, a magyar válogatott szakvezetője is ugyanígy tippelt – a szerző.)
– Rossi egy évig edzősködött Dunaszerdahelyen, van rálátása a szlovák futballra, bár a mostani keretben csupán két odahaza játszó futballista szerepel. Ön mennyire ismeri a magyar futballt?
– Az internet világában nincsenek titkok, semmi jelentősége nincs annak, hogy ki hol játszik. Sok neves játékosa van Rossi kapitánynak, de talán a csapatkapitány Szalai Ádám az, akiben benne van egy mérkőzést eldöntő gól lehetősége.
– Rossinak Lubomir Satka volt a kedvenc játékosa a DAC-ban, s most ő is kerettag. Pályára kerülhet?
– Jobbhátvédben nagyon könnyen, de középen aligha. Martin Skriniar, az Internazionale klasszisa kirobbanthatatlan, s eddig a korábban a Liverpoolt, most pedig a Fenerbahcét erősítő Skrtel is az volt, de ő – hiába kérleltem – lemondta a válogatottságot. Őszintén szólva engem is meglepett a lépése. Minden valószínűség szerint Denis Vavro játszik a helyén a Köbenhavn csapatából.