A Nemzeti Sport információja szerint a Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága három mérkőzésre szóló eltiltással büntette a Haladás rutinos kapusát, Király Gábort, akit a Ferencváros elleni hét végi bajnokin állítottak ki.
A Fradi sokáig nem tudta bevenni a Haladás kapuját, azonban a 69. percben Lovrencsics Gergő távoli bombája nyomán a labda irányt változtatott Murtaz Daushvilin, és védhetetlenül vágódott Király Gábor kapujába. Az addig több bravúrt bemutató, tizenegyest is hárító válogatottsági rekorder kapus olyan hevesen reklamálta, hogy két lesen lévő Fradi-csatár is zavarta a védésben, hogy a játékvezető tíz másodpercen belül két sárgát osztott ki neki, s a második értelemszerűen pirosat ért.
Király a találkozó után tagadta, hogy egyetlen káromkodás vagy szitokszó is elhagyta volna a száját, míg a korábbi FIFA-játékvezető és NB I-es csúcstartó Szabó Zsolt arról beszélt a tévében, hogy nem kellett volna megadni Lovrencsics gólját.
A fegyelmi bizottság tehát három mérkőzésre szóló eltiltással bünteti Királyt, aki így kihagyni kényszerül a Puskás Akadémia, a Diósgyőr és az MTK elleni meccseket.
Király életében másodszor kapott pirosat, először 24 éve, 19 éves korában.