A Honvéd egy góllal legyőzte a már bajnokként pályára lépő Fradit

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Forrás: MTI2019. 04. 27. 21:35

A Honvéd a szezon korábbi két bajnoki összecsapásán 1-0-ra kapott ki a Ferencvárostól, és legutóbb két éve kerekedett fölé. Azóta egy döntetlen mellett négyszer szenvedett vereséget. A Ferencváros ezt megelőzően sorozatban nyolc bajnokiján diadalmaskodott.

A lefújást követően a kispesti tábor hangosan ünnepelte a győzelmet és övéit, míg a vendégdrukkerek a lelátón visszafogottan hoztak működésbe néhány füstpetárdát, hogy köszöntsék az aranyérmeseket. A ferencvárosi játékosoknak kellett pár perc, amíg felengedtek, és kört alkotva összeborultak a pályán egy kis táncra.

Rebrov a mérkőzés utáni értékelésnél elmondta: az első félidőben nem volt elég agresszív a csapata, és bár játékosai a második félidőben már igyekeztek, sok hibát ejtettek. „Az előzmények ismeretében nehéz volt koncentrálni, a kelleténél sokkal nyugodtabbak voltunk, de ilyen helyzetben ez normális” – mondta az ukrán tréner. Hozzátette: hagyja ünnepelni a játékosait, és csak kétnapos pihenő után kezdik újra a munkát. A folytatást illetően kiemelte: sok munka vár csapatára, amíg kilép a nemzetközi színtérre.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.