Véget ért egy nagy sorozat. 2010 óta először játsszák majd a Bajnokok Ligája elődöntőjét Cristiano Ronaldo nélkül. Az ötszörös aranylabdás hozta a szokásos gólját, ő szerzett vezetést a Juventusnak, ám a második félidőben az Ajax egyszerűen lefutballozta a torinóiakat, a 2-1-nél lehetett volna nagyobb különbségű is a vendéggyőzelem. Ronaldo azzal próbálta meg levezetni a dühét, hogy a 94. percben szemlátomást dühből nagyot rúgott Veltmanba, s a játékvezető megkönyörült rajta, csak sárga lappal büntette.

Ólomlábakon jártak a Fradi-játékosok, Robbie Keane még keresi a csapatát
A cseh élvonal egyik újonca ellen lépett pályára a Bajnokok Ligája selejtezőjére készülő magyar bajnok.