Aki a második negyed vége felé kapcsolódott be az A-Híd OSC-Újbuda–FTC-Telekom Waterpolo mérkőzésbe, valószínűleg értetlenkedett: hogy az ördögbe tudott kikapni öt hete a Fradi az újbudaiaktól 9-7-re a férfivízilabda-ob I-ben, amikor úgy is tud pólózni ez a Dream Team, ahogy szombat este az utolsó húsz percben?
Merthogy az első tizenkettőben még a kelenföldiek vezettek 5-3-ra, és benne volt a levegőben, hogy megnyerik nemcsak a meccset, hanem a középszakaszt is, és a pályaelőny birtokában masírozhatnak be a rájátszásba. Csakhogy Varga Dénes elkezdett varázsolni, és már nem is volt megállás 13-8-ig. Az utolsó húsz percet 10-3-ra megnyerte az FTC, olyan játékkal, amelynek talán még a Pro Recco sem tudott volna ellenállni.
Mondjuk, tán még a Reccónak sincs olyan átlövő kvartettje, mint a Vámos, Varga, Younger, Jaksics négyes fogat. Ők négyen tizenegy gólt vágtak, benne „Dumi” svédcsavarjával. Mégsem a háromgólos olimpiai bajnokot jöttem dicsérni, hanem a négygólost: Nikola Jaksicsot. De az én laikus véleményem helyett álljon itt Madaras Norberté, a zöld-fehérek szakosztályelnökéé: „Dumi, Vámos és Younger is óriási, de ma Nikola jelentette a különbséget. Szerencsés csapat az, amelyikben ő játszik.”

Fotó: Nemzeti Sport/Micheller Szilvia
Varga Zsolt így összegezte a látottakat: „Más meccs volt ez, mint a múltkori. Most sikerült nyolc gólon tartani az ellenfelet, öt hete kilencet kaptunk, ami sok. Szerintem nincs öt gól különbség a két csapat között.”
Tiszteletben tartva a Fradi-tréner véleményét: szerintünk igenis van.
Mivel a Szolnok 15-9-re legyőzte az Egert, FTC–Eger és OSC–Szolnok elődöntő következik, a két esélyes 6-0-ról kezdi a párharcokat, amelyeken kilenc pontig kell eljutni. Aligha kérdés, hogy a Fradi és az OSC útja a döntőben újra keresztezi egymást.