Heroikus küzdelmet folytatott a Mol- Pick Szeged azért, hogy ledolgozza a Szkopjéban összeszedett nyolcgólos hátrányát a Vardar ellen vasárnap, a férfikézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
Egy félideig a csoda közelébe kormányozta a szegediek hajóját Carlos Pastor vezetőedző, a szünet után elfogyott az erő, a Vardar tolerálható mértékűre tornázta vissza a különbséget, és kiharcolta a továbbjutást.
A meccs nem a sportélményről marad emlékezetes. Erről leginkább Stas Skube tehet, a szegediek korábbi irányítója, aki tavaly – magyar bajnokként – távozott a Vardarhoz.
A szlovén játékmester folyamatosan hergelte a hazai közönséget, beszólogatott korábbi játékostársainak és edzőjének, Carlos Pastornak, aki egy éve lemondott róla. Szegedi forrásaink szerint a magáról megfeledkező játékos egy ízben a hazai kispad felé köpött, de a játékvezető és a mérkőzés hivatalos ellenőre nem vette észre az esetet.
Skube a mérkőzés után valamelyest lehiggadva a számára megalázó búcsúval magyarázta a tettét. A Nemzeti Sport internetes oldalán látható videóinterjúban azt ecsetelte, hogy tavaly nyáron méltatlan helyzetbe került, amikor Skpye-on keresztül küldte el a klub.
Meg akarta mutatni, hogy többet ér annál, mint ahogy azt Szegeden gondolták. Forrásaink szerint Skube nem bontotta ki a valóság minden szeletét, magyarán nem mondott igazat. Tavaly nyáron Joan Canellas mellett még egy irányító, a csapat korábbi játékosa, Dean Bombac is a bajnokcsapathoz igazolt, s ezt közölték Skubéval.
Aki előbb férfias hévvel kijelentette, hogy nem futamodik meg a feladat elől, megküzd a helyéért. Majd a menedzserével elkezdett csapatot keresni, kiderült, hogy a Vardar Szkopje tárt karokkal várja.

Fotó: Nemzeti Sport/Török Attila
Igen ám, de volt egy kis bökkenő: Skube szerződése 2020-ig élt Szegeden, a magyar bajnok nagyvonalúan járt el, amikor közös megegyezéssel felbontották a kontraktust. Ezek után mindenkit leforrázott Skube heves ökölrázása, provokációja.
Carlos Pastor a sajtótájékoztatón kitért az újabb szóváltás elől. Az esemény kellős közepén, egy kellemetlen kérdésnél felállt, és szó nélkül lelépett. Skube erre magából kikelve kiabálta: na, most láthatják, milyen ember, tessék.