A Falco remek ütemben robbantott

Harmadik nekifutásra lett bajnok a Falco férfi-kosárlabdacsapata, a szombathelyi együttes két ezüstérem után ünnepelhetett aranyat. Váradi Benedek csapatkapitány szavaiból kiderül, a padlóról felállva érte el az együttes ezt a remek sikert.

A kapitány emelhette magasba a bajnoki serleget Fotó: Nemzeti Sport/Földi Imre

Mámoros napok, mámoros esték – így telt a szombathelyi szurkolók hétvégéje. A város kosárlabdacsapata, a Falco tizenegy év után lett ismét bajnok, ráadásul az ősi Vas megyei vetélytárs, a Körmend ellen döntőzve kaparintotta meg az aranyérmet, mi több, játékosai annak az otthonában vághatták le a gyűrűről a hálót.

– Még mindig a történtek hatása alatt vagyunk, még fel kell dolgoznunk, hogy mit vittünk véghez – mondja lapunknak Váradi Benedek, a Falco csapatkapitánya. – Pénteken a döntőt követően a szurkolók vártak minket a szombathelyi Aréna parkolójában, és roppant színvonalas meglepetésbulit rendeztek, amit utólag is nagyon köszönök nekik.

Az örömittas nyilatkozatból maradjunk annál, hogy mit vitt véghez a Falco ebben a bajnoki esztendőben. A télen például lyukas garast sem lett volna érdemes feltenni a sikerére, enyhén szólva nem volt meggyőző a teljesítménye. A nyáron új edző jött a szlovén Gasper Okorn személyében, elment Darrin Govens és Perl Zoltán, természetesen érkeztek új játékosok is.

– Én sérülésből felépülve, mindössze egy felkészülési meccsel a hátam mögött kezdtem el a bajnokságot, és érződött, szoknunk kell egymást az új edzővel – folytatja Váradi Benedek.

– Szerepeltünk az Európa-kupában is, ami sok utazással jár, az jól jött a csapatépítés szempontjából, ám a tél közepére komoly hullámvölgybe kerültünk, aminek a mélypontja az elveszített kupadöntő volt. Jó játékkal jutottunk el a sérülésektől megtizedelt Szolnok elleni fináléba, ahol nem bírtuk el az esélyesség terhét, ehhez hiányzott belőlünk a kellő tartás és a rutin is. Idő kellett ahhoz, hogy kialakuljon a szükséges összhang a játékos-edző és a játékos-játékos kapcsolatokban is.

A kapitány emelhette magasba a bajnoki serleget
Fotó: Nemzeti Sport/Földi Imre

Mindez február derekán történt, amikorra visszatért Perl Zoltán és Darrin Govens is a külföldi kitérőről, valamint játékra jelentkezett a sérüléséből felgyógyult amerikai Evan Bruinsma is. Három meghatározó játékos csöppent be az öltözőbe, és Gasper Okorn erről nemrég ezt nyilatkozta a Nemzeti Sportnak: „Az öltözőben rossz volt a hangulat, a játékosok nem akarták elfogadni az új szerepeket.”

– Az történt, hogy fél év alatt kialakult a hierarchia a csapaton belül, és ez Zoliék visszatértével felborult – magyarázza a csapatkapitány. – Idő kellett ahhoz is, hogy az átrendeződés megtörténjen, de megtörtént, a „régi újak” ismét beilleszkedtek, és az idény második felére sikerült alkalmazkodni egymáshoz, igazi csapattá kovácsolódtunk össze. A kupadöntőnek is meglett a maga haszna, mert állítólag a sikerek építenek egy csapatot, ám a kudarcokból is sokat lehet tanulni, és mi ezt megtettük. Sok mindent átértékeltünk, mindenki tudomásul vette, hogy egy célért küzdünk, és a folytatásban már valamennyien alávetettük magunkat a csapat érdekeinek.

Ez a folytatás alighanem párját ritkító sorozatot hozott magával. A Falco az alapszakaszt a harmadik helyen zárta, a középszakasz nyolc meccséből azonban hetet megnyerve előrelépett a másodikra, a negyeddöntő, az elődöntő és a döntő párharcait pedig már vereség nélkül, mindegyiket söpréssel nyerte meg, ennél jobb eredménnyel – mindössze kilenc meccs kilenc győzelemmel! – nem is lehet kirukkolni.

– Tudtuk, hogy a középszakasz kezdetén képesek leszünk robbantani, és ez elég lehet a végső sikerhez, hiszen az érmeket nem a bajnokság felénél, hanem a végén osztják ki – emlékszik vissza Váradi Benedek. – Sikerült is, összességében magabiztosan jutottunk túl a Kecskeméten, majd a Szolnokon is. A döntő előtt nem tett jót, hogy a Körmend öt mérkőzésre kényszerült a Pécs ellen, mert bár pihentebbek voltunk, kizökkentünk a meccsritmusból, és az utolsó napokig nem tudtuk, a Pécsre vagy a Körmendre készüljünk. Ám ez ma már mindegy. Óriási boldogság, hogy két ezüstérem után most érettebben, felkészültebben jutottunk el a fináléig, a körülmények is a kezünkre játszottak – gondolok például a Szolnok sok sérültjére –, és végre mi ünnepelhettünk. Még nincs új szerződésem, nem tudom, mi a pontos cél a Bajnokok Ligája selejtezőiben, de jó lenne felkerülni Európa térképére, ott is megmutatni, milyen munka folyik itt, és mennyit erősödött a magyar férfikosárlabda.