Áder János nyitja meg a 15. Maccabi Európa Játékokat

Nyolc hét múlva, július 29-én kezdődik Budapesten a 15. Maccabi Európa Játékok, amelyet hivatalosan egy nappal később Áder János köztársasági elnök, az esemény fővédnöke nyit majd meg az Új Hidegkuti Nándor Stadionban – jelentette be Heisler András, a Mazsihisz elnöke.

Forrás: MTI2019. 06. 07. 11:44
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amint a játékok központi helyszínén, a Ludovika Campuson megtartott pénteki sajtótájékoztatón elhangzott, az augusztus 7-éig tartó rendezvénysorozatra 40 országból 3000 résztvevő érkezik, köztük 2200 versenyző, s ez rekordrészvételnek számít a játékok 90 éves történetében. A sportolók 24 sportág 63 versenyszámában mérik össze tudásukat. Az akkreditációk alapján a legidősebb sportoló egy 1933-ban született amerikai bridzsversenyző lesz, míg a legfiatalabb egy 2009-es születésű litván sakkozó.

Jusztin Ádám, a Maccabi VAC elnöke közölte: a legnagyobb a 297 fős német delegáció lesz, Magyarország szintén rekordszámú, 214 sportolóval képviselteti magát. Hozzátette: közülük 56 junior, 84 felnőtt és 74 szenior korú sportoló lesz, akik összesen 15 sportágban állnak majd rajthoz. A legidősebb magyar induló 81, a legfiatalabb 13 éves.

Deutsch Tamás, az MTK elnöke, a játékok védnöki testületének vezetője kiemelte: a budapesti központú Maccabi Európa Játékok minden idők legnagyobb magyarországi multisport rendezvénye lesz.

„A Maccabi Európa Játékok több mint sportesemény, Európa legnagyobb zsidó kulturális, közösségi és vallási rendezvénye is egyben” – hangsúlyozta a sportvezető, aki beszélt arról is, hogy nemcsak európai zsidó sportolók vesznek a játékokon, hanem meghívásos alapon az Egyesült Államokból, Kanadából, Mexikóból, Brazíliából, Dél-Afrikából, Ausztráliából és Izraelből is érkeznek versenyzők.

Kiemelte, hogy a résztvevőknek napi háromszori kóser étkezést biztosítanak, s ez összesen 78 ezer adag étel elkészítését jelenti. Kitért arra is, hogy a játékokra érkező versenyzők és a további csapattagok összesen 27 ezer vendégéjszakát töltenek majd Magyarországon.

A szervezők az Orczy-kertben kialakítanak egy „Maccabi falut”, itt tartják majd minden nap a díjkiosztókat, de lesznek itt kiállítások, koncertek és filmvetítések is.

Különleges helyszínen rendezik meg a félmaratont: a mezőny a Várkert Bazártól induló Budapest Night Runhoz és az azon részt vevő várhatóan több ezer futóhoz csatlakozik majd. A játékoknak lesz egy különleges versenyszáma is, az EMG Maccabi Men/Women, amely a triatlonhoz hasonló verseny: úszásból, kerékpározásból és félmaratoni futásból áll, amelyeket azonban, a triatlonnal ellentétben, három különböző napon tartanak majd meg.

Az MTI kérdésére Deutsch Tamás kifejtette, a kormánytól összesen ötmilliárd forint költségvetési támogatást kaptak a játékok előkészítésére és lebonyolítására, ez a költségek 85-90 százalékát fedezi, a hiányzó összeg a versenyzők nevezési díjából folyik be.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.