Mol Vidi FC néven várta a sorsolást az Európa-ligában, de Mol Fehérvár FC-ként kezdi majd meg a sorozatot a tavalyi kiírás magyar csoportkörös csapata, ugyanis július 1-jétől átkeresztelkedik. A lényeget persze ez cseppet sem érinti, a magyar bajnokság ezüstérmese kiemeltként várta az ellenfelét a Hibernians (máltai), Ruzomberok (szlovák), Akademija Pandev (északmacedón), Speranta Nisporeni (moldovai), FK Zeta (montenegrói) ötösből, és végül a montenegrói együttessel kell majd megküzdenie a továbbjutásért.
Az FK Zeta bronzérmet szerzett a maga bajnokságában, és az eddigi legjobb eredményét a nemzetközi színtéren a 2012–2013-as szezonban érte el, ekkor az Európa-ligában egészen a play-off-ig menetelt, ott viszont a hazai meccsén 5-0-ra, idegenben pedig 9-0-ra kikapott a holland PSV-től. A fehérváriak jelenleg Ausztriában edzőtáboroznak, ahol Fiola Attila, a csapat válogatott védője mondta el a véleményét a sorsolásról: – Túl sok információval nem rendelkezünk az FK Zetáról, de biztos vagyok benne, hogy akárcsak a korábbi években, úgy most is teljesen feltérképezi a szakmai stábunk az aktuális ellenfelünket. A célunk természetesen az, hogy továbbjussunk, de egy percig sem szabad félvállról venni egyik meccset sem, ugyanolyan komolyan kell készülnünk, mint a tavalyi BL-selejtezőinkre.

Fotó: Mirkó István
A Debrecen három év után tér vissza a nemzetközi porondra, nem kiemeltként a Tobol Kosztanaj (kazah), a Kukësi (albán), az FCSB (román), a Csukaricski (szerb) és a Maccabi Haifa (izraeli) közül kaphatott ellenfelet, és az albán bajnokság második helyezettjével, az aktuális kupagyőztes Kukësival kell megmérkőznie. Sokat nem hallhattunk még erről a csapatról, ami nem véletlen, hiszen nem sokat vitézkedett még Európában, tavaly a Bl-selejtezőkből a 2. körben esett ki az El-selejtezők 3. fordulójába, ahol a grúz Torpedo Kutaisi összesítésben 5-4-re múlta felül. Nem véletlen, hogy Herczeg András, a DVSC vezetőedzője sem tudott konkrétumokat mondani lapunknak: – Egy fontos feladatunk van most: minél többet megtudni az ellenfélről, a lehető legtöbb információt összegyűjteni róla. Bevallom, semmit sem tudunk a puszta tényeken túl a Kukësiról. Holnap lesz két hete, hogy már készülünk az új idényre, végig itthon dolgozunk, és várjuk az Európa-liga selejtezőjét.