Sikerélmény helyett sok tapasztalat – ez lett a hozadéka az Európa-bajnokságra készülő női válogatott hét végi, burgosi szereplésének.
Székely Norbert együttese szombaton a törököktől kapott ki 66-57-re – ők csoportellenfeleink lesznek június 30-án az Eb-n –, majd vasárnap a kontinenstorna egyik társrendezőjétől, Lettországtól szenvedett 79-65-ös vereséget.
Turner Yvonne még nem tartott a csapattal, ő jelenleg a WNBA-ben a Phoenix Mercury együttesét erősíti, és tíz nappal az Európa-bajnokság június 27-i kezdete előtt csatlakozik a kerethez. Így különösen érzékenyen érintette a válogatottat, hogy a másik irányító, Studer Ágnes sérülés miatt nem léphetett pályára egyik találkozón sem.
„Szoros, küzdelmes mérkőzés volt a törökök elleni – értékelt Székely Norbert szövetségi kapitány.
– Sajnos huszonnégy eladott labdánk volt, ez nagyon sok, de hiányzott a sebesség is a játékunkból. A lettek ellen a csúnyábbik arcunkat mutattuk, és erre az sem mentség, hogy Studer Ágnes után Dubei Debóra, Simon Zsófia is kiesett, és Raksányi Krisztina is csak néhány percet játszhatott. Az összkép nem olyan volt, mint amilyet látni szeretnénk, hitehagyottan, nagyon gyengén kosárlabdáztunk. Természetesen nagyon hasznos volt ez a torna, mert sok minden kiderült számomra, és a közeljövőben nehéz és fájdalmas döntéseket kell meghoznom.”
Ez konkrétan azt jelenti, hogy Székely Norbert a jövő héten szűkíti a keretét, azaz néhány játékostól elköszön. Neveket egyelőre nem mondott, viszont kiemelte Határ Bernadett (képünkön) teljesítményét, a soproni center mindkét meccsen megállta a helyét, kiválóan játszott Burgosban.
„Széles rotációval játszottunk, láthattuk, nem működött – mondta lapunknak a kapitány.
– Szűkíteni kell, és azokkal a játékosokkal dolgozni, akik alkalmasak lehetnek meccseket nyerni, mert tisztán látszik, ezen az Európa-bajnokságon nehéz lesz bárki ellen meccset nyerni. Muszáj magasra tennünk magunknak a lécet, ha sikeresek akarunk lenni.”
A csapat tegnap utazott haza, és a keret pénteken találkozik újra a székesfehérvári edzőtáborban, a játékosok addig pihenhetnek.