Czibor Zoltánra (1929-1997), az Aranycsapat balszélsőjére emlékeztek születésének 90. évfordulóján Kaposváron csütörtökön.
Bajkai István országgyűlési képviselő, az Aranycsapat Testület alelnöke a labdarúgó szülőházánál azt mondta: Czibor Zoltán minden idők egyik legkiválóbb balszélsője, korának egyik legkiválóbb sportolója volt, aki 43-szor öltötte magára a címeres mezt, a válogatottban 17 gólt szerzett.
Nyert olimpiai bajnoki címet, világbajnoki ezüstérmet, tagja volt az angolok ellen az évszázad mérkőzésén 6:3-as győzelmet aratott Aranycsapatnak, pályafutásáért FIFA-emlékplakettel, a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével, Komárom város Pro Urbe-díjával, s egyebek mellett MOB-érdemrenddel jutalmazták – sorolta.
Bajkai István kitért rá, Czibor Zoltán a tehetségét a MÁV Komárom, a Ferencváros, a Honvéd és az FC Barcelona csapatában is megcsillantotta, ahol alapembernek számított.
A Rongylábúnak is nevezett labdarúgó zseniális játékával megbűvölte ellenfeleit, parádés, kiismerhetetlen cseleivel olykor szinte az őrületbe kergette őket – emlékeztetett.
Az Aranycsapat Testület alelnöke szólt arról, hogy Czibor volt az Aranycsapat egyetlen tagja, aki ténylegesen felvette a kapcsolatot az 1956-os forradalmárokkal, előrevetítve, hogy nem fog hazatérni Magyarországra. Nemzeti érzelmei miatt külföldre kényszerült hazafi volt, akinek légiós sporteredményei az akkori Magyarországon ismeretlenek maradtak – fogalmazott.
Bajkai István szerint „ránk maradt a feladat, hogy általunk a hazai fiatalok, a következő generációk pontosan ismerjék Czibor és a legendás válogatott eredményeit, közelebb hozzuk hozzájuk a sport szeretetét, a példamutató hazafiasságot, a sport és a haza iránti alázatot”.
Méltán lehetünk büszkék Czibor Zoltánra, mint élsportolóra és mint a hazáját elhagyni kényszerült magyarra, olyan magyar emberre, aki mindvégig megtartotta magyarságát, életét példamutatóan, szerényen, másokat segítve élte – mondta.
Id. Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke arra emlékeztetett: a testület kezdeményezésére a kormány nevében Szabó Tünde sportért felelős államtitkár Puskás Ferenc születésének 90. évfordulóján, 2017 áprilisában hirdette meg az Aranycsapat Emlékévet. A legendás válogatott emlékének ápolása azonban „szorosan véve nem egy évig”, hanem a lehetőségek szerint tovább tart, tekintettel arra is, hogy az Aranycsapat tagjait a világban számos helyen a magyarokkal azonosítják.