Kedden annak dacára romlottak a magyar csapat kilátásai, hogy pályára sem lépett. A horvátok, akik addig hozzánk hasonlóan csak az észteket verték meg, legyőzték a románokat. A mieink sorsa ezzel kikerült a saját kezükből.
Tegnap a horvátok elleni siker csak a továbbjutás szükséges feltétele volt – azaz csak lett volna. A matekozásban ennél jobban fölösleges lett volna elmerülni, legfeljebb még azt rögzíthettük, az Eb-n eddig látottak alapján nem a magyar válogatott volt a tegnapi mérkőzés esélyese.
A magyar közönség nem így gondolhatta, tegnap gyűltek össze a legtöbben, lényegében telt ház volt a Papp László arénában. Előzetesen szinte mindenki azt találgatta, Jan de Brandt vajon változtat-e az eddigi kezdőcsapaton.

Fotó: MTI/Czagány Balázs
Nos, a szövetségi kapitány az azeriek ellen mutatott gyengébb forma dacára kitartott az eddigi emberei mellett. Ott volt a pályán Sándor Renáta is, akinek eddig nagyon meggyűlt a baja a nyitásfogadással.
A horvátok is konzekvensen rá szerváltak, tegnap azonban – legalábbis eleinte – nem remegett meg legrutinosabb játékosunk keze. Aztán mégis elbizonytalanodott, s Jan de Brandt már az első szett közepén, 12-8-as hátrányban lecserélte. Ez önmagában nem oldotta meg a gondjainkat, különösen nyitásban és támadásban túl sok volt a hiba, 25-20-ra elment az első játszma.
A második felvonásban a kapitány folyamatosan forgatta a csapatot, de ez sem segített, 17-11-es hátránynál elmenni látszott a szett és vele a továbbjutás. Aztán kisebb csoda történt, 21-16-ról visszakapaszkodtunk egálra.
A hajrát, a röplabdára különösen jellemző idegtépő izgalmakat azonban a horvátok jobban bírták, 25-23-mal 2:0-ra növelték az előnyüket. A magyar válogatott sorsa ezzel megpecsételődött, mert ha 3:2-re fordított is volna, az ötszettes győzelemért a három helyett csak két pont jár. Az epilógust csak még fájdalmasabbá tette, hogy a harmadik játszmában végig vezetett (egyszer hat ponttal is) a magyar csapat, ám ezt is elbukta – nem tévedés – 35-33-ra.
– Ma is túl sok volt a technikai hiba. A lányok küzdöttek becsülettel, mindent beleadtak, de görcsösek voltak, nem tudtak megbirkózni azzal a téttel, hogy mindenképpen nyerni kellett volna. Úgy érzem, a románok elleni harmadik szettben szalasztottuk el a jobb szereplés lehetőségét – értékelt egyelőre röviden Jan de Brandt.