Nem véletlen, hogy vasárnap délben egy roppant csalódott Oliverrel találkoztam a Union Square közelében egy hangulatos pubban, hogy aztán mintegy három órával később egy összetört Olivertől köszönjek el.
Először is csütörtökön a Clippers keresztülgázolt a Warriorson, végig magabiztosan vezetve 141-122-re nyerte a friscói csapat szempontjából történelmi meccset, majd most az Oklahoma City Thunder valósággal a földbe döngölte, a harmadik negyedben már negyven ponttal is vezetett, végül 120-92-re győzött. Steve Kerr, a Golden State legendás edzője az utóbbi meccs után azzal magyarázta a rémálomszerű rajtot, hogy a fiatalok zavartan kosárlabdáztak, túlgondolták a helyzeteket, ahelyett, hogy felszabadultan játszottak volna, ráadásul az egész csapat roppant gyengén védekezett.
Oliver igazi szurkolóként már-már apokalipszist jósolt: a ragyogó csapat reménytelen társasággá vált a szemében. Felemlítette, hogy nincs már Kevin Durant, aki a Booklyn Netshez szerződött, Andre Iguodala a Memphis játékosa lett, Shaun Livingstone visszavonult, Klay Thompson sérülés miatt az egész idényt kihagyja, a sztárok közül lényegében csak Stephen Curry és Draymond Green bevethető.
Egyetlen nagy név érkezett, ám a Durant-üzlet keretében a Brooklyntól megszerzett D’Angelo Russell hiába volt az idén All-Star szereplő, még csak 23 éves, és amúgy is, a keretből kilencen ennél is fiatalabbak.
A 213 centi magas Willie Cauley-Stein sérült, a védekező specialista center Kevon Looney a Clippers ellen tíz perc után szintén hosszú időre kivált, így Green amolyan kinevezett centerként kénytelen játszani, Oklahomában az egész csapatból ő volt a legmagasabb a maga mindössze 201 centijével, és így hosszabb távon értelmetlen komoly eredményekről álmodozni.
Tényleg egy évtizedet öregedett Olivertől búcsúztam el a Union Square-en, szívből sajnáltam őt. Aztán már hazafelé tartva, kedden jött tőle az üzenet, láttam-e a meccset, a Warriors New Orleansban 134-123-ra győzött, Green remekelt 16 ponttal, 17 lepattanóval, 10 gólpasszal, Curry 26, Russell 24 pontot szerzett, és minden csodálatos volt. A héten jön a Chase Arenába a Phoenix és a San Antonio is, szerinte így feltámadva biztos a két újabb siker.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!