Alapszabály-módosításról, etikai bizottságról, új arculatról döntött a MOB közgyűlése

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlésén elfogadták a hazai sportesemények megrendezésével kapcsolatos állásfoglalást is.

Forrás: MTI2019. 11. 30. 19:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közgyűlés – az elnökség javaslata alapján – az etikai bizottság tagjává választotta Beck Györgyöt (vízilabdázó, üzletember, sportvezető), Csák Jánost (közgazdász), Császári Attilát (úszó olimpikon, öttusázó, sportvezető, sportdiplomata), Hardy Ilonát (jogász, értékpapír-szakértő, üzletasszony), Kolbenheyer Zsuzsannát (sportvezető, ügyvéd, korábbi válogatott jégkorongozó), Sótonyi Pétert (Magyar Corvin-lánccal kitüntetett, Széchenyi-díjas orvos, egyetemi tanár, patológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja) és Vizi E. Szilvesztert (orvos, farmakológus, felfedező, az agy, az idegrendszer kutatója, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja).

Vékássy Bálint bemutatta a Magyar Csapat új arculatát, annak elemeit, a kereskedelmi (csapat)logót, a „Magyarock”-at, valamint a „Mi vagyunk” szlogent. A sportvezető beszélt a közel 200 fős Magyar Csapat, mint „elitklub” létrehozásáról, annak kritériumrendszeréről.

A BOM a Magyar Sportért Közhasznú Alapítvány tevékenységét Szalay-Berzeviczy Attila elnök, a MOB elnökének stratégiai tanácsadója ismertette.

„A BOM szorosan együtt él velünk, egy remek ügyet visznek, kicsit terhet is levéve rólunk, úgyhogy alkalmankénti beszámolóira ugyanúgy számíthattok majd, mint ahogy a bizottságokéra és a Magyar Olimpiai Akadémiáéra is” – jegyezte meg Kulcsár Krisztián.

Szalay-Berzeviczy Attila a kettős karrierprogramról beszélt, melyet az üzleti élet prominensei, jelentős vállalatok támogatnak az alapítványon keresztül.

„Hat év alatt 110 sportoló összesen 85 millió forint támogatást kapott, ez 72 diploma megszületését segítette. Jelenleg 36 ösztöndíjasunk van, és reméljük, jövőre az olimpián legalább öt sportolónk fog versenyezni, olyanok, mint például Péni István sportlövő.” – mondta.

Döntés született a sportolók, az őket segítő szakemberek olimpiai eseményekre történő nevezése és akkreditációja minimumkövetelményeinek elfogadásáról is. Ennek értelmében például a tokiói olimpiára a MOB akkor nevezi be a kvalifikációt szerző sportolót, ha a következő kritériumok egységesen teljesülnek: negatív doppingvizsgálati eredmény (a megnyitót megelőző 365 napban 4 darab negatív doppingvizsgálati eredmény, ezekből legalább 2 darab az olimpia évében, legalább 1 darab az olimpiát megelőző évben); az olimpiai esemény nyitóünnepségét megelőző 100 napban 1 darab negatív drogteszt eredmény; doppingellenes tájékoztatón való részvétel; sportolói szerződés aláírása; alkalmasság megállapítása, részvétel az Országos Sportegészségügyi Intézet szűrővizsgálatán; büntetlen előélet, valamint a sportoló nem áll fegyelmi- vagy doppingeljárás eredményeként jogerős eltiltás hatálya alatt.

A közgyűlésen elfogadták a hazai sportesemények megrendezésével kapcsolatos állásfoglalást. Elhangzott: a MOB feladatának tekinti, hogy szakmailag, erkölcsileg és lehetőségei keretén belül anyagilag is támogassa az olimpiai sportági szakszövetségeket abban, hogy nemzetközi események megrendezésére pályázzanak, valamint, hogy az elnyert eseményeket sikeresen megrendezzék.

A „Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli tagja” címet adományoztak Faragó Juditnak (asztaliteniszező, sportdiplomata, a hazai szövetség egykori főtitkára, a nemzetközi szövetség volt vezérigazgatója, korábbi MOB elnökségi tag), Kunszt Gábornak (atléta, szakedző, testnevelő, sportvezető, a BHSE korábbi elnöke) és Regőczy Krisztinának (olimpiai ezüstérmes jégtáncos, műkorcsolyázó, edző, sportvezető, korábbi MOB elnökségi tag).

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.