Az addig külföldön dolgozó és élő Petrov Árpád tavaly júliusban Hosszú kérésére tért haza Svájcból, ahol egy klubot vezetett. Gyakorlatilag semennyi ideje sem volt arra, hogy formába hozza újdonsült tanítványát, aki meglehetősen edzetlen állapotban is elképesztő versenyzői adottságait csillogtatva körömhosszal megnyerte a 200 méter vegyest a glasgow-i Európa-bajnokságon.
Kívülről úgy tűnt, zökkenőmentes az együttműködés kettejük között, már csak azért is, mert Hosszú egyre közelebb került régi önmagához, és idén júliusban a kvangdzsui világbajnokságon mindkét vegyes számban fölényesen győzött. Ezért is furcsa Hosszú tegnapi elbocsátó nyilatkozatának az a mondata, amely szerint a világbajnokságon ingott meg a bizalma Petrovban.
Hosszú és Petrov szakítása bombaként – és legyünk őszinték, váratlanul – robbant a honi úszósportban, mert mind Wladár Sándor, a szövetség elnöke, mind pedig Sós Csaba szövetségi kapitány e sorok írójától értesült a történtekről.
– Bízom Katinka döntésének helyességében, rutinos, sokat megélt úszóról beszélünk, aki a pályafutása során mindig jó döntéseket hozott. Amit magam és a szövetség nevében garantálni tudok, az annyi, hogy továbbra is mindenben támogatjuk őt magát és az olimpiai felkészülését – mondta lapunknak a MÚSZ elnöke, majd hozzátette, hogy talán, utólag vizsgálva az eseményeket, annyiban nem meglepő Hosszú és Petrov szakítása, hogy az úszónő nemrégiben bővítette öttagúra addig is erős stábját, amelyben most egy szárazföldi erőnléti edző, bizonyos Kiss Dániel található, továbbá egy belga streching-szakember, egy gyógytornász és két masszőr.

Fotó: Mirkó István
Sós Csaba ambivalens érzésekkel fogadta a hírt. – Katinka mindig is önálló, talpraesett egyéniség volt, sohasem másoknak akart megfelelni a döntéseivel. A szakma kétkedéssel fogadta, amikor 2012-ben Shane Tusuppal társult szakmai és magánéleti tekintetben is, aztán három olimpiai arany és egy ezüst lett az eredménye az együttműködésnek, és azt se felejtsük el, hogy a szintén meglepő döntés eredményeképpen alkalmazott Petrov Árpáddal is nyert két világbajnoki aranyat meg egy Eb-elsőséget. Árpit – mostani elküldésétől függetlenül – remek szakembernek és menedzsernek tartom. Bízom benne, hogy lesz itthon olyan egyesület, amely számít a szakértelmére és a tapasztalataira. Ami pedig Katinkát illeti, számomra az a legfontosabb, hogy Tokióban sikeres legyen, akár edzővel, akár edző nélkül.