Verstappen nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat

Forrás: MTI2019. 11. 17. 21:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A biztonsági autó 12 körrel a verseny vége előtt engedte útjára a mezőnyt, és bár Hamilton mindent megpróbált, hogy megtartsa az első helyet, Verstappen azonnal megelőzte, közben Albon feljött harmadiknak, miután elment Vettel mellett.

Vettelt valamivel később csapattársa, Leclerc támadta meg, és meg is előzte, a négyszeres vb-győztes német azonban rögtön vissza akarta venni a pozícióját. A következő egyenesben Vettel előzési pozícióba került, de annyira közel ment a mellette száguldó csapattársának autójához, hogy a két Ferrari egy pillanatra összeért, és mindkettő defektet kapott. Vettel és Leclerc egyformán a verseny befejezésére kényszerült, a pályára kerülő gumitörmelék eltakarítása miatt pedig ismét a biztonsági autó vált „főszereplővé”.

Hamilton a boxba hajtott friss gumikért, így az újraindításnál Verstappen, Albon, Gasly, Hamilton volt az első négy sorrendje. A Safety Car két körrel a leintés előtt engedte el a mezőnyt, Hamilton azonnal elment Gasly mellett, majd Albont kezdte támadni, de az egyik kanyarban nekiütközött riválisa autójának, meg is forgatta a Red Bullt, ezt az esetet pedig a versenybíróság még vizsgálja.

A világbajnokság idei szezonja két hét múlva, az Abu-Dzabi Nagydíjjal zárul az Egyesült Arab Emírségekben.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.