Nyűg nekünk vagy ajándék?

Női kézilabda-válogatottunk a két évvel ezelőtti németországi világbajnokságon a franciáktól elszenvedett vereséggel, a nyolcaddöntőben búcsúzott, ma pedig a Japánban zajló vb-n ismét ugyanők lesznek a mieink utolsó ellenfelei. Csak éppen a 13. helyért. A címvédők ide süllyedése természetesen a legnagyobb meglepetés, de ez legyen az ő bajuk. Mi foglalkozzunk a magunkéval, amelyet aligha enyhít az Argentína feletti, tegnapi 34-26-os győzelem. Hiszen az alsóházi helyosztókon történjék bármi, a csalódás, a fiaskó mértéke már nem csökkenthető, legfeljebb mélyíthető.

Az ötgólos Kiss Nikolettának nem okozott gondot az argentin retesz feltörése Forrás: MKSZ/Kovács Anikó

Számunkra a világbajnokság ezzel célból visszavedlett eszközzé, az olimpiai selejtező elérésének eszközévé, ráadásul mások sikeréért kell szorítanunk. A tavalyi Eb-hetedik helyezése viheti ki ugyanis a kvalifikációs tornára csapatunkat, ám ehhez az kell, hogy az akkori első hatból itt, a vb-n az oroszok, a norvégok, a hollandok, a svédek és a románok közül négyen a legjobb hétbe – esetleg nyolcba – kerüljenek, akkor „aktiválódna” a mi hetedik helyünk. Így aztán, bármennyire is groteszkül hat, a vb fő meccse mostantól nekünk a szerdai Montenegró–Svédország találkozó.

Amelyet már otthon nézhetnek a magyar lányok és stábtagok, akik Kim Rasmussen szövetségi kapitány tegnapi értékelése szerint okosabban és felkészültebben térhetnek haza. Az okosabban kitétellel maradéktalanul egyetérthetünk, bár nem biztos, hogy ugyanazt gondoljuk mögé.

A mester még azt is mondta, szinte ajándék a franciák elleni mai játéklehetőség. E skandináv életszemléletet még tanulnunk kell, nem vitás; én például úgy érzem, mi, magyarok ajándékot ezen a vb-n nem kaptunk, csak adtunk.