Az év végéhez közeledve, immár hagyományosan, gálaműsoron díjazza a Magyar Kajak-kenu Szövetség a sportág legjobbjait. A felnőttek között idén női kajakban Kozák Danuta, kenuban Balla Virág és Devecseriné Takács Kincső, a férfiaknál pedig Kopasz Bálint és Adolf Balázs vehette át az elismerést. Olimpiai, illetve világbajnokok, de legalábbis érmesek. Képletesen azt is mondhatják, hogy ők már-már elérték, amit akartak. Partot értek.
Mások pedig vízre szálltak. Tegnap a budai rakparton araszoltam, és szemtanúja lehettem, ahogy az UTE óbudai vízitelepén többen is éppen kajakba ülnek. Rögzítsük a dátumot: december tizedikén. Amikor még az eszkimók is kerülik a vizet… Csak éppen tegnap kiderült az idő, a hideg is engedett, szél sem fújt, így akiben igazán csillapíthatatlan a vízéhség, ilyen alkalmat nem hagy veszendőbe menni. Hosszú a tél, unásig lehet futni, úszni, kondizni, de a vízi munka ajándék – legalábbis azoknak, akik igazán komolyan gondolják. – Csak azok viszik valamire, akik ifjú koruk bizonyos éveiben többet edzenek a társaiknál – csengenek a fülembe egyik olimpiai bajnok kiválóságunk gyerekek előtt megfogalmazott intelmei.
A kajak-kenu – az úszással vetekedve – napjaink magyar sikersportága. A klasszisainak kijár a csillogás. De ebben csak azoknak lehet idővel részük, akik tudják, hogy a kajakosoknak, kenusoknak még decemberben sem a díszterem, hanem a víz a természetes közegük.
