Fucsovics a negyeddöntőben búcsúzott Dohában

Fucsovics Márton két sima szettben kikapott a szerb Miomir Kecmanovictól, így a negyeddöntőben búcsúzott az 1,465 millió dollár (433 millió forint) összdíjazású dohai keménypályás tenisztornán.

Forrás: MTI2020. 01. 09. 21:41
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A világranglistán 70. magyar játékos csütörtöki ellenfele, aki a rangsor 62. helyén áll, szerdán a harmadik helyen kiemelt francia Jo-Wilfried Tsongát (30.) ütötte el a továbbjutástól.

A két teniszező első találkozóján a selejtezőből főtáblára került 27 éves magyar nagyon pontatlanul játszott, háromszor is elvesztette az adogatójátékát, míg a kezdeti bizonytalankodása után magára találó vetélytársa csak egyszer, így 38 perc alatt a szerbé lett a nyitószett. A folytatás sem hozott változást, Kecmanovic irányított, s mindössze újabb 19 perc kellett neki ahhoz, hogy a mérkőzést is megnyerje.

Az elődöntőben a második kiemelt orosz Andrej Rubljov (23.) vagy a francia Pierre-Hugues Herbert (65.) vár rá.

Eredmény (az ATP honlapja szerint):

negyeddöntő:

Miomir Kecmanovic (szerb)-Fucsovics Márton 6:2, 6:0

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.