Két magyar légiós is bemutatkozott az új csapatában – felemás eredménnyel. Eppel Márton Kazahsztánt elhagyva a korábbi magyar szövetségi kapitány, Bernd Storck irányította együttesben, a belga Cercle Bruges-ben kötött ki. A csatár a második félidőre állt be a hazai pályán 2-1-re elveszített mérkőzésen. Kevesebb lehetőséget kapott, de győztes meccsen debütált Nagy Dominik a görög Panathinaikoszban, amely 1-0-ra nyert a Xanthi vendégeként. Görögországban maradva: az Atromitosz Megyeri Balázzsal a kapuban játszott 0-0-t a Volosszal – Ugrai Roland nem került be a keretbe –, az Arisz Szaloniki pedig Athénben kikapott 4-2-re az Olimpiakosztól, Korhut Mihály végig a pályán volt a vendégeknél.
Az angol másodosztályú Bristol City 1-0-ra legyőzte a Barnsley-t, Nagy Ádám ezúttal a kispadot koptatta, a Hull City magyarját, Balogh Norbertet pedig a hírek szerint kölcsönadná a klubja. Az osztrák Salzburg edzőmeccsen a katari Dohában 6-0-ra verte az al-Arabit, az első gólt Szoboszlai Dominik szerezte, akit a 12. percben le kellett cserélni. A klub a honlapján közölte, hogy a magyar középpályás csípőízület-sérülés miatt néhány nap pihenésre kényszerül. A német Bundesliga 18. fordulójában Szalai Ádám a 73. percben állt be a Freiburgtól 2-1-es vereséget szenvedő Mainzba, a győztes csapatnál Sallai Roland kispadozott, a Leipzig pedig Gulácsi Péterrel a kapuban nyert 3-1-re az Union Berlin ellen. A lipcseiek zsinórban kilencedik bajnokijukon szereztek legalább három gólt, ami csúcs a Bundesliga történetében.