Egész Székesfehérvár árgus szemekkel figyelte Nemanja Nikolics második bemutatkozását a város reprezentatív futballcsapata színeiben, amelyet tíz éve, amikor először húzta magára a piros-kék mezt a zentai születésű csatár, még Videoton FC-nek hívtak. Időközben eltelt csaknem tíz év, „Niko” rúgott 178 gólt a Vidi, a Legia Warszawa és a Chicago Fire együttesében, gólkirály lett három országban, majd amerikai „kiküldetése” lejártával novemberben visszatért Székesfehérvárra, de csak csütörtökön írta alá szerződését korábbi klubjához, amely időközben a MOL Fehérvár FC nevet vette fel.
Szombaton nem volt ott a kezdő tizenegyben a Mezőkövesd elleni hazai rangadón, de a kispadon helyet kapott, és mértékadó becslések szerint plusz ezer nézőt jelentett a MOL Aréna Sóstóban az a tény, hogy Niko esetleg pályára léphetett. Így voltak 2716-an...
Az első félidő Nikolics nélkül telt el, a 16. percben Cseri átadásából Berecz szerezte meg a vezetést a vendégeknek, ezt egy perc múlva Elek egyenlítette ki 30 méteres, irányt változtató lövéssel, majd a 37. percben Houri bombagóllal juttatta vezetéshez a hazaiakat – akkor még senki sem tudta, hogy ezzel be is állította a 2-1-es végeredményt.
Szünet után hősünk azonnal melegíteni kezdett az oldalvonal mellett, miközben a közönség kórusban skandálta kedvence nevét, akiért tulajdonképpen kijöttek Sóstóra. Joan Carrillo vezetőedzőnek – aki 2015-ben is a csapat trénere volt, amikor Nikoliccsal a csatársorban bajnokságot nyertek a fehérváriak – azonban megfelelt a mérkőzés állása, ezért a 73. percig nem is akart cserélni.
Ekkor küldte be a nézők üdvrivalgása közepette korábbi gólkirályát, aki a régi 17-esével szemben most a 71-es mezt viseli. (A 17-es ugyanis foglalt, Pátkaié.)
Az első labdaérintésére a 78. percig kellett várni, ekkor visszapasszolt Fiolához. Másodszor öt perc múlva avatkozott játékba, ekkor ellenfélhez adta a labdát, végül a 90. percben újra egy jó visszapasszt láttunk Nikótól a második hazai gól szerzőjéhez, Hourihoz.

Ennyi volt a nagy visszatérés, de – valljuk meg őszintén – a hosszú kihagyás után ennél többet nem is nagyon várhattunk. A lényeg, hogy megvan a három pont, és ezzel már ötpontosra nőtt a Fehérvár előnye a második helyen üldözőjével, a Mezőkövesddel szemben.
NB I, eredmények:
Fehérvár-Mezőkövesd 2-1
Budapest Honvéd-Zalaegerszeg 2-0
Diósgyőr-Debrecen 1-2
Paks-Puskás Akadémia 0-2
Kisvárda-Kaposvár 5-3