Györe László köztudottan remek kapcsolatot ápol az első számú magyar teniszezővel, Fucsovics Mártonnal. Nem túl hosszú, de annál eseménydúsabb pályafutása során már Balázs Attilával is ütögetett egyszer-kétszer az utóbbi években. A szerb színekben versenyző zentai születésű fiatalember tudta és beleegyezése nélkül sietett Rióban Balázs segítségére.
Györe tavaly megnyerte a riói versenyt, idén viszont sérülés miatt nem vállalta az indulást. Megüresedett egy hely a riói mezőnyben, így a torna selejtezőjének második fordulójában vereséget szenvedett Balázs Attila is pályázhatott a részvételre. A szerencse rámosolygott a 31 éves játékosra, és ő élt az eséllyel. Sorozatban nyerte a meccseket, pedig nem teljesen egészségesen versenyez, még mindig nem kúrálta ki a múlt héten, a Buenos Aires-i tornán összeszedett betegségét. De ez nem látszik meg a teljesítményén: magyar idő szerint csütörtök éjjel három szettben, 1:6, 6:1, 6:4-re legyőzte a brazil Thiago Monteirót, a legjobb négy közé jutásért a világranglistán 133. spanyol Pedro Martínez vár Balázsra. A riói menetelést pontokkal honorálja az ATP: mivel Balázs Attila tavaly nem indult Rióban, így a győzelmeinek köszönhetően a karriercsúcsot jelentő 94. helyre kapaszkodott fel a világranglistán.

Fotó: Kurucz Árpád
– A riói torna előtt Balázs Attila a salakspecialista Fernando Verdascóval készült, ez a lehetőség biztosan sokat jelentett neki lelkileg. Ha Attila sikerrel veszi a következő akadályt, akkor a 78. helyre ugrik előre a rangsorban. Tudom, milyen sokat melózott azért, hogy valóra váltsa a gyerekkori álmát. Mondanom sem kell, mekkora többletet jelenthet ez neki a belgák elleni, márciusban esedékes Davis-kupa-párbaj előtt – mondta Köves Gábor, a DK-válogatott szövetségi kapitánya.
Balázs Attila sérülésektől sújtott, egy ideig szüneteltetett pályafutásában meseszerű a mostani fellendülés. Az elmúlt harminc évben csak Noszály Sándornak, Sávolt Attilának és Fucsovics Mártonnak sikerült betörnie a top 100-ba. Arra pedig nem volt példa az elmúlt három évtizedben, hogy egyszerre két magyar játékos legyen ott az elitben. Ez legutóbb 1982 és 1985 között fordult elő: akkor a világranglista 12. helyéig jutó, párosban kétszeres Grand Slam-győztes Taróczy Balázsnak és – a később többek között Ana Ivanović, Jennifer Capriati és Szávay Ágnes edzőjeként tevékenykedő – Kuhárszky Zoltánnak sikerült.
Federer kihagyja a Roland Garrost
A korszellemnek megfelelően a Facebookon jelentette be Roger Federer, hogy sérülés miatt kihagyja az év második Grand Slam-versenyét, a párizsi Roland Garrost. A 38 éves svájci legenda jobb térdét szerdán atroszkopikus eljárással megoperálták Svájcban. „Az orvosok megerősítettek abban, hogy jó döntést hoztam, és bizakodhatunk a teljes felépülésemben” – írta Federer a közösségi oldalán. A hússzoros Grand Slam-győztes játékos hozzátette, Dubajban, Indian Wellsben, Bogotában és Miamiban sem indul. A volt világelső 2017-ben és 2018-ban a teljes salakpályás idényt kihagyta, tavaly pedig mindössze két tornán indult, mielőtt megérkezett Párizsba. A mostani döntés érthető, Federernek nem a salak a kedvenc borítása, eddig csak egyszer, 2009-ben nyert Párizsban, Grand Slam-tornán pedig legutóbb 2018-ban az Australian Openen győzött.