Száznál több nemzetközi verseny és sportági kongresszus szerepel a 2020-as hazai eseményeket tartalmazó, Magyarország kormánya által kiadott sportnaptárban.
- Büszkék vagyunk erre a naptárra, a sok hazai sporteseményre – jelentette ki a hétfői bemutatón, a Duna Arénában Sárfalvi Péter sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár.
A világ- és Európa-bajnok öttusázó emlékeztetett rá, hogy a magyar kormány a sport terültén négy célt fogalmazott meg: az élsport támogatása, a fiataloknál a testmozgás elősegítése, az infrastruktúra fejlesztése, valamint minél több világverseny rendezése. Mint mondta, mind a négy területen, de különösen a versenyrendezésben sikerült előrelépni. Állítását számokkal támasztotta alá: 2010-ben 39, 2015-ben 59, míg tavaly 145 rangos nemzetközi versenynek adott otthont Magyarország, és 2010 óta 761 eseményt támogatott a kormány.
- Az idén az olimpiára fókuszálunk, de ebben az évben is megközelítjük majd a hazai rendezésű rangos versenyeket illetően a tavalyi számot – folytatta.
Megemlítette, hogy már két nagy sikerű verseny zajlott le – a januári, budapesti vízilabda Eb és a debreceni rövidpályás gyorskorcsolya Eb –, és hamarosan következik többek között a női kézilabdázók és a szinkronúszók olimpiai kvalifikációs viadala.
- Mindkettőnknek van hazai rendezésű világversenyről személyes élménye, tudjuk mit jelent ez egy versenyző pályafutásában. Talán egyszeri, vissza nem térő alkalmat – mondta Vári Attila, a vízilabda-szövetség elnöke, és kiemelte a 2017-es vizes vb-t, amely azóta is mérce a rendezésben. Ő is megemlítette az idei vízilabda Eb-t, amely szerinte nemcsak a rendezés, hanem a sportszakma sikere is volt, hiszen a magyar férfi válogatott itt harcolta ki a tokiói részvételt.
- Fantasztikus sportlétesítményeink vannak, a kormány támogatásával rangos versenyeknek tudunk otthont adni a jövőben is – tette hozzá.
Sárfalvi Péter megemlítette, hogy a koronavírus-járvány miatt várhatóan több nemzetközi verseny rendezését átvállalja majd Magyarország.