Először beszélt a tokiói olimpia esetleges elhalasztásáról a japán kormányfő

Forrás: MTI2020. 03. 23. 10:36
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Először beszélt a nyári, tokiói olimpia esetleges elhalasztásáról Abe Sindzó, Japán miniszterelnöke.

Miután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) vasárnap közölte, hogy négy héten belül dönt az esemény sorsáról és ebben az időszakban a koronavírus-járvány miatt számításba veszi a seregszemle esetleges elhalasztását is, a szigetország kormányfője hétfőn, a parlamentben is erről beszélt.

Ahogy fogalmazott: ezzel az eshetőséggel is számolni kell, a játékok törlése azonban nem jöhet szóba.

„A mostani körülmények között nehéz kitartani a játékok mellett, döntenünk kell majd a halasztásról, mert a sportolók egészsége a legfontosabb” – mondta Abe Sindzó.

A végleges döntést a NOB-nak kell majd meghoznia.

A tokiói olimpia az eredeti tervek szerint július 24-én kezdődne. A világjárvány miatt több sportszervezet is azt kérte a NOB-tól, hogy halassza el a játékokat, ami történelmi döntés lenne és óriási hatást gyakorolna az egész sportéletre.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.