– Milyen jövőképet látsz magad előtt az élsport után?
– Szeretnék közel maradni a sporthoz, de ezen még nem nagyon szoktam gondolkozni. Mindenesetre merek nagyokat álmodni, és azt mondani, hogy nekem nincsenek B terveim. Eddig is mindent az A tervemre tettem fel, olimpiai bajnok szerettem volna lenni, és ettől senki nem tudott eltántorítani. Szóval, eddig bejött az A tervem, remélem a következő olimpián és azt azt követőn is bejön majd. Hat évet még szeretnék a sportban maradni.
– Mikor lett célod az olimpiai arany?
– 2008-ban. Emlékszem, emeletes ágyam volt az öccsémmel, és amikor este becsuktam a szemeimet, minden elalvás előtt arra gondoltam, hogy egyszer majd olimpiai bajnok leszek.
– Ki a példaképed a rövid pályás gyorskorcsolyázásban?
– Az öcsém mindenképpen a példaképen, nagyon szeretem ahogyan korcsolyázik és ahogyan versenyez. De valójában egyikünknek sem volt soha igazi példaképe, azt szerettük volna, hogy mi legyünk a példaképek, a hősök, hogy ránk nézzenek fel.
– A testvéreddel szívesen mentek szerepelni különböző műsorokba?
– Ha van időnk rá, akkor igen, nagyon örülünk a felkéréseknek, örömmel megyünk, de azért megnézzük, hogy mit vállalunk el. Csak olyan műsorba megyünk, ami közel áll a szívünkhöz, ahol meg tudjuk mutatni önmagunkat. Bolondot nem csinálunk magunkból.
– Milyen volt szerepelni az Ázsia Expresszben?
– Nagyon jó élmény volt. Sok időt töltöttünk Indiában és Srí Lankán, a negyvenöt fokos hőséget nem volt könnyű elviselni, de újra belevágnék. Mert lehet, hogy ezekre a helyekre soha többet nem jutok el.
– Nem is nagyon tűnik fel, hogy fogszabályozód van!
– Szerintem is tök jó, hogy nem látszik. Majd ha leveszik, akkor szeretnék egy olyan aranyfogat csináltatni, mint amilyen az amerikai rappereknek van. El ne higgyétek, ez most csak vicc volt!
























