A klubváltás lógott a levegőben, mióta a bajnoki címvédő, Győri Audi ETO KC bejelentette a Ferencvárostól szerződtetett Lukács Viktória érkezését, várható volt, hogy a 2017 és 2019 között zsinórban három Bajnokok Ligáját nyert egyesület nem négy jobbszélsővel fog nekivágni az új szezonnak.
Lukács mellett ugyanis a szintén Fraditól elcsábított junior világbajnok Faluvégi Dorottya és Bódi Bernadett, valamint Jana Knedlíková is bevethető volt a jobb szélen.
A cseh játékos létszámfelettivé vált, és gyorsan talált magának új klubot, az előző szezon BL-bronzérmese, a Vipers Kristiansand szerződtette. A 30 éves játékos két idényre kötelezte el magát az új klubjához.
– Jana minőségi erősítést jelent számunkra, hiszen komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, és évek óta posztja legjobbjai között tartják számon – méltatta az új szerzeményt Ole Gustav Gjekstad, a Vipers vezetőedzője.
Knedlíková 2015-ben Mosonmagyaróvárról került Győrbe, ahol a Bajnokok Ligáját három, a bajnokságot és a Magyar Kupát pedig négy-négy alkalommal nyerte meg. A Vipers Kristiansand 2018-ban és tavaly is bajnok lett Norvégiában, előbbi idényben ezüstérmet szerzett az EHF Kupában, utóbbi szezonban pedig bronzérmet nyert a BL-ben.