A fiatal és vasasos kötődésű játékosok mellett olimpiai és világbajnokokkal megerősített kerettel vág neki az A-Híd VasasPlaket az előttünk álló szezonnak. Ahogy azt már az új névadó szponzor bejelentésekor közzétették, az A-Híd VasasPlaket együttesét Vad Lajos irányítja vezetőedzőként a 2020/21-es szezonban, a segítője Bóbis Máté, míg a kapusedző Mátéfalvy Csaba lesz. Az utóbbi időszak tárgyalásainak köszönhetően pedig immár a játékoskeret összetétele is véglegessé vált.
(A csapat újjászervezéséről lapunk is írt.)
A VasasPlaket jelenlegi keretéből kapusfronton Csoma Kristóf és Korom Dániel marad piros-kékben, de továbbra is vasasos játékos lesz a klubhűséget megtestesítő Takács Bálint, az idén remek szezont produkáló Sélley-Rauscher Domonkos, az ígéretes fiatalok közül pedig Bóbis Botond, Simon Henrik és Pardi Bende is. Új igazolásként érkezik a 2013-as barcelonai világbajnokok közül Bátori Bence (korábbi klubja: Szolnok) és Bedő Krisztián (korábbi klubja: Noisy-Le-Sec), a felnőtt válogatottig már szintén eljutó, 1998-as születésű Vadovics Viktor (korábbi klubja: Miskolc), valamint a saját nevelésű Szatmári Kristóf, aki eddig Szolnokon pólózott, illetve az UVSE eddigi játékosa, a szintén 22 éves, balkezes Korbács Gábor is. Három kiemelkedő tudású légiós is lesz az új keretben, akik egyaránt az OSC-től érkeznek. Két szerb olimpiai, világ, – és Európa-bajnok: a kapus Braniszlav Mitrovics és a bekk Szava Randjelovics. A harmadik érkezőt, a montenegrói vb- és Eb-ezüstérmes Drasko Brguljant pedig aligha kell bemutatni a piros-kék szurkolóknak, hiszen igazi közönségkedvenc volt a csapatnál, ahová hat év után tér vissza.
A klub és a szakosztály vezetői, a szponzor és az edző egyaránt bizakodó.
Markovits László, a Vasas SC elnöke: – Mozgalmas heteken vagyunk túl, megmondom őszintén már kicsit elszoktam a vízilabdaelitet övező kiemelt figyelemtől, beleértve ennek minden pozitívumát és árnyoldalát. Ahogy szokták mondani, minden jó, ha a vége jó: a Vasas egy új névadó szponzorral és jóval erősebb kerettel vág neki a következő idénynek. Innentől kezdve számomra elsősorban a szurkolás marad, ezúton is sok sikert kívánok a csapatunknak!