Érdemes felidézni két, már foglalt dobogót, amelyre a vízilabdázóknál Faragó Tamás (78 pont), Kásás Tamás (75) és Gyarmati Dezső (74), a női kézilabdázóknál Gódorné Nagy Marianna (99), Görbicz Anita (97) és Sterbinszky Amália (96) állhatott fel. A zsűri tagjai tízes listát jelöltek, az elsők tíz, a másodikok kilenc pontot kaptak, így haladva a tizedik helyezettek egy pontjáig; mivel a kézilabdázókra kettővel többen voksoltak, mint a pólósokra, szinte hajszálra ugyanúgy oszlottak meg az élen a szavazatok. Az is kitűnik, hogy a korszakhatárok elmosódnak, a döntéshozók abszolút mércével, a „mindenséggel” mérnek. Ami természetes, hiszen szövetségi kapitányokat – továbbá a vízilabdázóknál olimpiai bajnokokat, mesteredzőket – kértünk fel e tisztségre.
A férfi kéziseknél is ezt a módit követjük, így rövid időn belül másodszor okoztunk fejtörést azoknak, akik mindkét nem válogatottját irányították – Csík Jánosnak, Mocsai Lajosnak, Hajdu Jánosnak. Mondhatnánk, hogy automatikus az átjárás, lévén a sportág ugyanaz, de embere válogatja; Joósz Attila például egyszer kijelentette, kizárólag akkor vállalna női csapatnál munkát, ha legalább fél éve éhezne a családja. Mivel ez szerencsére nem következett be, maradt a férfivonalon. Nem számítottunk a közelmúlt három külföldi trénere, Talant Dujsebajev, Xavi Sabaté és Ljubomir Vranjes véleményére, de Vladan Maticséra igen, hiszen magyar állampolgár, köztünk, velünk él, honfitársunk. Mint a pólósoknál, úgy ezúttal is kísértésbe eshettek azok, akik játékosként és edzőként is fel- és kitűntek a nemzeti együttesben (Kovács László, Faludi Mihály, Vass Sándor, Kaló Sándor, Csík János, Mocsai Lajos, Csoknyai István, Gulyás István), de elárulhatjuk, az eddig befutott listákon még senki sem szavazott saját magára. Carlos Perezre bezzeg többen is; őt azért említjük, mert kubai származása dacára magától értetődően választható, miként a nőknél Radulovics Bojana is, ugyanis, hogy mást ne mondjunk, mindketten magyar színekben lettek vb-gólkirályok, ráadásul ugyanabban az esztendőben, 2003-ban. Sterbik Árpádot viszont sajnos nem vehettük fel az „indulók” közé, mert magyarsága ellenére soha nem volt a mi válogatottunk.