Kubatov Gábor az Üllői129.hu-nak adott interjú elején kiemelte, nagy büszkeséget jelent, hogy az FTC négy csapata is indulhat a Bajnokok Ligájában (illetve futballban a BL selejezőjében): a férfi és a női labdarúgóktól a főtábla elérését, a női kézilabdázóktól a Final Fourba jutás, a vízilabdázóktól a címvédés lenne nagy eredmény.
A bajnoki címüket megvédő férfi futballistákra visszatérve elmondta, a nemzetközi szerepléssel szélesedtek a lehetőségeik. „Bár még az elején tartunk, de hadd áruljam el, egy olyan csapat kapitányával is tárgyalunk, amelyre korábban gondolni sem mertünk volna. Képzeljük el az érzést, amikor ez a csapatkapitány azt mondja, hogy a Ferencváros egy jó hely, szívesen játszana inkább nálunk. Remek stadionja van egy gyönyörű városban, kiváló edzőközponttal és a munka is előremutató. Ezt mi nyilván tudjuk, érezzük, de az, hogy mások is így látják, na, az már valami. Azt gondolom, hihetetlenül sokat fejlődtünk, sokat léptünk előre az elmúlt tíz évben.”
A bírókat is elemzik a Fradinál

Fotó: Kurucz Árpád
Az edzői stábot is fejleszteni akarja a Fradi, erről így beszélt Kubatov Gábor: „A következő nemzetközi kupaszezonra például szerződtetünk egy szakembert, aki elemzi majd a játékvezetők stílusát, hogy mi alapján és hogyan hoz az adott bíró döntéseket, milyen jellemzői vannak, hagyja-e a kemény játékot, mi az, amit nem tolerál. Nem biztos, hogy ez segíteni fog, de ha egy kicsit is hozzátesz, már megérte. Néha a siker egészen apró dolgokon múlik.”
Kubatov egy kulisszatitkot is elárult, miszerint Ihor Haratin előre megálmodott variációból fejelt gólt Bulgáriában a Ludogorecnek: „Életemben először akkor voltam bent taktikai értekezleten, mert Szergej behívott, ragaszkodott hozzá, hogy legyek ott, gondolta, talán ez erőt ad a többieknek. Ott álltam a sarokban, csendben, meghúzódva, és akkor Szergej bemondta előre, hogy így fogunk gólt fejelni. Fel volt rajzolva egy papírlapra a szögletszituáció.”
Paintsil ügyében a FIFA is vizsgálódott
A játékoskerettel kapcsolatban hozzátette, előny, hogy eltörölték a „magyarszabályt”, mert bár szeretné, ha minél több magyar játékos alkotná a csapatot, nagyon nehéz megfelelő hazai labdarúgót találni és szerződtetni. „Nem mindenki képes elviselni azt a terhet, amit a Fradi jelent: Ugrai Rolandot Miskolcon és a Honvédban is sokszor jó volt nézni, Radó pedig gólkirály lett, miközben nálunk egyikük sem találta meg igazán a helyét – folytatta Kubatov. – A Fradi egy másik kategória, óriási súly a csapatunk mezének viselése, akad, akire ez jótékony hatással van, és akad, akire sajnos nem. Törekszünk arra, hogy minél többen, legalább a csapat fele magyar legyen, de nem tudom, hogyan fog ez sikerülni.”