Megvan Sir Alex Ferguson méltó utódja, Jürgen Klopp lett az Év menedzsere-választás győztese. A legenda még azt is megbocsájtotta neki, hogy hajnali fél négykor felébresztette, hogy közölje vele a hírt.

Az LMA – League Managers Association, azaz a Premier League edzőinek szövetsége – Jürgen Kloppot választotta meg az Év menedzserének Angliában, a 2019-2020-as szezonra vonatkozóan.
Most mondhatnánk erre, hogy ebben nincs semmi rendkívüli, hiszen ki más lenne az év menedzsere, mint a bajnokcsapat szakvezetője, ez azonban nem ilyen egyértelmű. Tavaly például Chris Wilder, a Sheffield United menedzsere kapta a Sir Alex Fergusonról elnevezett trófeát. (Nem véletlenül viseli az Öreg nevét a serleg, a Manchester United 2013-ban visszavonult menedzsere nyerte el legtöbbször, ötször.)
Fantasztikus videó, ahogy Sir Alex dicséri az utódot, mert hiszen Klopp nyugodtan tekinthető minden idők legnagyobb menedzsere utódjának, még ha nem is a Manchester Unitedet irányítja. „Mindenki arról beszél, mekkora dolog, hogy a Leeds 16 év után visszatért a Premier League-be. Jürgen, te 30 év elteltével csináltál bajnokot a Liverpoolból! Szédületes! Még azt is megbocsájtom neked, hogy hajnali fél négykor felébresztettél, hogy közöld velem az örömhírt.”
Klopp válasza hasonlóan emlékezetes: „Tudom, nem száz százalékig helyénvaló egy Liverpool-menedzsertől, de csodálom őt. Emlékszem, ő volt az első brit menedzser, akivel találkoztam életemben. Együtt reggeliztünk. Nem vagyok biztos benne, hogy ő is emlékszik erre az esetre, de én nagyon is emlékszem, mert számomra ez olyan volt, mintha a pápával találkoztam volna. Abszolút óriási élmény volt, és attól a pillanattól kezdve a mai napig egy hullámhosszon vagyunk.”
Hát lehet nem imádni ezt a két fazont?! A Championshipben egyébként Marcelo Bielsa, a bajnok Leeds United argentin menedzsere kapta ezt a díjat, amiért 16 év után visszavezette a klubot a Premier League-be.