Szabó Péter: Természetellenes állapot a Lokinak az NB II

Kötelező feladat – így jellemezte a Debreceni VSC feljutásért vívott harcát az NB II-ben Szabó Péter, a klubot működtető zrt. igazgatótanácsának az elnöke. A 2016-ban az év vállalkozójának választott üzletember a Nemzeti Sportnak adott terjedelmes interjút, amelyben kijelentette, természetellenes állapotnak tartja, hogy a Debrecen kiesett, és a másodosztályban játszik.

Magyar Nemzet
Forrás: Nemzeti Sport2020. 08. 21. 8:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az interjúban természetesen szóba kerülnek a debreceni szurkolók, akik különlegesek, és híresek a klub, valamint a város iránti elkötelezettségükről. Szabó Péter elárulja, hogy már most van háromezer bérletesük, és ha a csapat a reményeik szerint szerepel, akkor ez a szám nőni fog.

– Mindig akkor voltunk sikeresek és népszerűek, amikor a saját fiataljainkra építettünk. A DEAC ellen tíz debreceni nevelésű játékossal álltunk fel, egyedül a kapusunk, Zöldesi Illés nem volt az. Ez teremt igazi közösséget, ez az utunk.

Némi meglepetést okozott, hogy a nyáron visszajött Debrecenbe két korábbi válogatott játékos, Korhut Mihály és Varga József, valamint a jó NB I-es futballistának számító Sós Bence is visszatért, és ők vállalták, hogy kevesebbet keresnek, mint az előző klubjaikban, mert a szívügyük, hogy segítsenek a nevelőegyesületüknek. Dzsudzsák Balázs hazatéréséről is szóltak hírek, arra a kérdésre, hogy a szélső miért nem jött mégsem, az igazgató kitérő választ adott.

– A távlati cél most is az európai kupába kerülés, és amelyik magyar csapat eljut oda, az nagyon jó teljesítményre képes. Háromszor, négyszer. Azt kell elérni, hogy ezt állandósítsuk. Az NB II-ben is, mert ez harmincnyolc meccses háború. Az első lépés a visszajutás az első osztályba. Emellett ki kell alakulnia egy stabil lábakon álló klubmodellnek, megfelelő háttérrel, sikeres akadémiával, utánpótlással, debreceni kötődésű játékosokkal. Ha mindez megvalósul, nagyon boldog leszek. Hogy aztán hová csúcsosodik ki, meglátjuk. Az álmom persze az, hogy újra magyar bajnokok legyünk. Viszont azt sem szeretném, ha tíz év múlva arról beszélgetnénk: igaz, hogy öt újabb aranyat nyertünk, de most megint NB II-esek vagyunk.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.