A hokisokat is elérte a vírus, több csapat halaszt

A tízből három csapat késleltetve kezdheti meg a jégkorong Erste Liga 2020/21-es idényét.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2020. 09. 09. 16:29
A Dunaújvárosi Acélbikák lehetetlen helyzetbe kerültek Fotó: facebook.com/acelbikak
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
A Dunaújvárosi Acélbikák lehetetlen helyzetbe kerültek
Fotó: Facebook.com/acelbikak

Az alapszakasz a tervek szerint december közepéig tartana, ám január közepéig biztosítják a befejezés lehetőségét. Egyelőre kilencven mérkőzéssel számolnak, a nézőktől az egészségügyi protokollok betartását kérik, így lesz testhőmérséklet-mérés, kötelező kézfertőtlenítés és maszkviselés. A nézőszámnál az ötvenszázalékos szabály érvényesül, vagyis a csarnokok felét lehet feltölteni a távolságtartás betartásával.

A játékosokat, stábtagokat a tünetek felismerésekor, illetve kontaktkutatáskor vizsgálják, proaktívan nem tesztelnek.

– Szeretnénk azt hinni, hogy ezt kordában lehet tartani. Ha eldurvul a helyzet, be fogunk avatkozni – mondta a liga alelnöke, aki hozzáfűzte, vannak forgatókönyvek akár a középszakasz nélküli idényre is. Elárulta, a menetrendet illetően már a tizedik variációnál járnak, mivel sok egyéb szempont mellett a televíziós közvetítéseket, szponzori követelményeket is figyelembe kell venniük.

Az MTI kérdésére Szabados Richárd elmondta, 13+1 nevezett játékosnak kell rendelkezésre állnia, ha ez nincs meg, akkor halasztást kérhet a csapat.

A sajtótájékoztatón videós konferenciahívás keretein belül becsatlakoztak a csapatok képviselői, akiknek többsége egyetértett abban, az eredmény jelen helyzetben másodlagos, a legfontosabbnak azt tartják, hogy a bajnokság rendben végigmenjen és minden résztvevő egészséges legyen.

Az Erste Liga első találkozóját szombaton játssza a MAC-HKB és a Vasas.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.