Könnyen lehet, hogy péntek estétől a tabella élén a Kisvárda vagy a Puskás Akadémia áll majd. Ehhez az kell, hogy az egyik legyőzze a másikat (a mérkőzés 20 órakor kezdődik, és az M4 élőben közvetíti), és azzal a következő fordulóig, azaz a jövő hét végéig a háta mögött tudhatja a mezőnyt. A felcsútiak esetében ez azért is lenne érdekes, mert mindössze két körön lesznek túl, egy meccsel kevesebbet játszva a többségnél.

A Liverpool futballistája bejelentette, elhagyja a csapatot
Trent Alexander-Arnold a nyáron távozik az angol bajnoktól.