Stefan Hofmann pénteken nem tagadta, hogy a klub nincs jó anyagi helyzetben, de szerinte a magyar légiós ügye ezzel csak annyiban függ össze, hogy az ő keretből történt kirakása, elkülönített szerdai edzése volt az utolsó csepp a pattanásig feszült játékosok poharában.
A klubelnök szerint a koronavírus-járvány miatt márciusban visszatartott fizetések későbbi folyósítása csak egy lehetőség volt, annak függvényében, hogy javul a klub pénzügyi helyzete – az viszont nemhogy nem javult, de még tovább romlott.
„Azt azonban elképzelni sem tudtam volna, hogy a játékosok az edzés bojkottálására határozzák el magukat. Ez alapjaiban rázta meg a klubot, a vezetőség még most is a hatása alatt van, és nem lehetséges úgy folytatni a közös munkát, mintha mi sem történt volna” – mondta Hofmann, aki akkor még úgy fogalmazott, hosszú hetek munkája lesz helyreállítani a bizalmi kapcsolatot a játékosokkal.
Ami biztos, a feladat már nem a tíz hónappal ezelőtt kinevezett, akkor hároméves szerződést aláíró – s állítólag Szalai felfüggesztése ellen érvelő – Beierlorzerre vár innentől.
Ugyan a Bundesliga új idényéből még csak két forduló ment el, Beierlorzer már a második menesztett edző az évadban: vasárnap a Schalke jelentette be, hogy felbontotta David Wagner szerződését.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!