S hogy mit is értünk világszínvonalú szakmai és nevelési eszközök alatt?
– Nem kell feltalálnunk a spanyolviaszt, a Mr. Tus szellemi örökösei leszünk, csak épp jóval magasabb szintű körülmények között, a XXI. század elvárásainak megfelelve. Ugyanakkor a kimagasló körülmények mellett csak vért, verejtéket és izzadságot ígérhetünk, mert ebben a sportágban enélkül senki nem érhet el igazán nagy eredményeket. Olyan edzőket alkalmazunk, akik szakmailag a legmagasabb szinten vannak, és valószínűleg hozzájuk csatlakoznak jövőre azok a harminc év feletti klasszisok, akik a tokiói olimpiára éremesélyesként utaznak – a múltat, a jelent és a jövőt kapcsoljuk össze.

Fotó: Magyar Birkózószövetség
Bacsa Pétert kitért arra is, a KIMBA egyik legfőbb mottója, hogy gondolkodó, a hazáját szerető és tisztelő birkózók nevelkedjenek.
– Nagy a felelősségünk, hiszen több száz szülő bízza ránk a gyerekét. Ezt többek között azzal háláljuk meg, hogy a legjobb iskolákat találjuk meg a fiataloknak. Mindenki, aki nálunk végez, legalább középfokú angol nyelvvizsgát tesz a gimnázium végig. Megígérhetjük, hogy az akadémistáink minden lépéséről tudunk majd, folyamatosan, a nap huszonnégy órájában felügyelve lesznek annak érdekében, hogy bárhol megállják a helyüket az életben. Fontos kiemelni, hogy az egyesületekből nem kell átigazolniuk a versenyzőknek, partnerként tekintünk a klubokra s azok edzőire is. Nyitva áll a kapu mindenki előtt. Nem érdekközösséget szeretnénk kialakítani, hanem olyan társaságot, amely jóban-rosszban összetart egymással. Tíz év múlva a világ legjobb akadémiája szeretnénk lenni.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!