A Pick-Szeged megviselten és megtépázott tekintéllyel érkezett Bresztbe a soros Bajnokok Ligája mérkőzésére. Bár Bodó Richárd, Dean Bombac és Borut Mackovsek visszatérhetett a Szeged keretébe, mindhárman a koronavírus miatt nem játszhattak, a magyar csapatból így is több alapember hiányzott még. Igaz, az ellenfél sem állt jobban, a Meskov Breszt hét állandó kerettagot volt kénytelen nélkülözni. Sokáig kétséges volt, hogy egyáltalán lejátsszák-e a mérkőzést a hazai együttes frissen fertőződött kézisei miatt, ám a meccs napján elvégzett tesztek negatívak lettek, és végül az európai szövetség képviselője zöld jelzést adott a találkozó megrendezésének.
A magyar csapat az eddigi két csoportmeccsét elveszítette, így tudta, ha versenyben akar majd maradni a továbbjutásért vívott harcban, akkor győznie kell Fehéroroszországban.

Nem sikerült, a szünet után esélye sem volt még a pontszerzésre sem. Az első félidővel nem volt különösebb gond. Működött a csapatjáték, Mikler jól védett, Bombac, Roska és Caneras belőtte a helyzeteit, és a csapatok 12-11-es szegedi vezetéssel mentek pihenni az öltözőbe. Azt követően viszont a hazai együttes lényegében átszaladt a magyar együttesen, amely elveszítette a folytatásra az erejét. A két szlovén, Malus és Skube lubickolt a szegedi védelem ellen, amely képtelen volt követni a hazai akciókat, és sajnos Mikler Roland sem tudott hozni bravúrokat a kapuban. Támadásban pedig számtalan ziccer maradt ki, de a breszti kapus, Pesic is remekelt. Az utolsó percekre a Breszt is elfáradt, a Pick-Szeged felzárkózott két gólra, a 24-26-tal csak a kiütést tudta elkerülni, a vereséget nem.
Juan Carlos Pastor csapatán nagyon érződött, hogy az egész idényben eddig csupán négy bajnokit és két BL-meccset játszott, a játékosok pedig a karantén miatt rengeteg edzést kihagytak, azaz hiányzik belőlük az alapozó munka. A második félidőben látott szétesés megmagyarázható, még ha fájó is. A következő fordulóban, a jövő héten a Pick-Szeged először játszhat a BL-ben hazai pályán, a német Flensburgot fogadja.