
Az NB I-ből kiesett Fehérvár túlélése a tét, fontos bejelentést tett a polgármester
Rendkívüli, zárt közgyűlésen tárgyalta Székesfehérvár képviselő-testülete a futballklub sorsát.
Ma a Fradi egyik legjobbja a válogatott kapus, de amikor 2009-ben a másodosztályú Pécs elküldte kölcsönben Barcsra, a 19 éves Dibusz egyáltalán nem lehetett biztos benne, hogy komoly profi karriert fut majd be labdarúgóként. Szülei unszolására volt is olyan B terve, ami a legtöbb futballistának nincsen: egyetemre ment.
Ráadásul nem is egyszerű utat választott, hiszen a Pécsi Tudományegyetemen közgazdászként szerzett diplomát kereskedelem és marketing szakon. – A szüleim úgy tartották helyesnek, hogy a tanulás, az egyetem minden előtt – árulta el Dibusz néhány éve egy állásbörze vendégeként. – A sportvilág ugyanis bizonytalan, kiszámíthatatlan terep, ahol egyik pillanatról a másikra bármi megtörténhet.
A Transfermarkt adatai szerint Uzuni a Ferencváros történetének legdrágább igazolása, a portál értesülései alapján a klub 1,8 millió eurót fizetett érte a horvát NK Lokomotivának a nyáron. Pedig az albán válogatott szélső néhány évvel ezelőtt még egy görög étteremben dolgozott, ahol munka közben ismerkedett meg egy labdarúgóedzővel, aki meghívta egy edzésre.
Mit veszíthettem egy jó focizással?
– Elmentem, mert mit veszíthettem egy jó focizással, és ha akkor nem megyek, most aligha vagyok a Ferencvárosban – nyilatkozta Uzuni a Nemzeti Sportnak. És akkor lehet, hogy a Fradi sem a Barcelona elleni BL-meccsre készülne lázasan, hiszen a selejtezőkön Uzuni a Dinamo Zagreb és a Molde ellen is fontos gólt szerzett.
Az előző idényben a Ludogorec elleni BL-selejtezőn, idén a Djurgårdens és a Celtic ellen szerzett fontos gólokat Tokmac, aki ezzel főszerepet vállalt a Fradi tavalyi és mostani bejutásában is egy nemzetközi kupa csoportkörébe. Nem csoda, hogy a közönség kedvence lett a Norvégiából igazolt támadó.
Bár Tokmac az északi országban nőtt fel, nehéz gyerekkora volt, a szüleinek el kellett menekülniük Szudánból a polgárháború elől. – Kegyetlen öldöklések voltak a városunkban, nem volt más választás – mesélte el Tokmac. – Én már Kenyában születtem, egy menekülttáborban, onnan kerültem ötéves koromban Norvégiába.
Meseszerű, ami a Ferencváros középpályásával történt az elmúlt három évben. Sigér egyre fontosabb játékosnak számít Szergej Rebrov csapatában és a magyar válogatottban egyaránt, noha már 27 éves volt, amikor megismerte a nevét az ország. 2017-ben jutott fel a Balmazújvárossal az NB I-be, ami előtt mindössze 67 percet futballozott az élvonalban Mezőkövesden, egyébként a másodosztályban játszott.
Egyetlen élvonalbeli idény alatt felhívta magára a Fradi figyelmét, így 2018-ban a Balmazújváros ugyan kiesett, de Sigér a zöld-fehérekhez igazolt.
Ha annak idején a Balmazújváros nem jut fel az élvonalba, most ki tudja, hol tartanék. Azt hiszem, az életem másként alakult volna
– ismerte el Sigér. – Mindenkinél eljönnek a sorsfordító pillanatok, lehetőségek, nekem az az időszak mindenképpen ilyen volt.
És még csak most derül majd ki, hogy a Bajnokok Ligája-szereplés kinek milyen fordulatot hozhat az életébe.
Rendkívüli, zárt közgyűlésen tárgyalta Székesfehérvár képviselő-testülete a futballklub sorsát.
A királyi gárda bejelentette Trent Alexander-Arnold szerződtetését, aki mégsem ingyen érkezett.
Tizennyolc évesen érte a halál.
Öt szám után hét éremnél járunk Stari Gradban.
Megyeri Csilla titkos kívánsága Egyiptomban: „Ezt már senki nem veszi el tőlünk”
Botka Endre hivatalosan a Fradi játékosa, és elmondta, mi a vágya
Így nézett ki a sóbánya, amit most elnyelt a víz - képgalériával mutatjuk be, hogy mit veszítettünk Parajddal
Vitézy Dávid szerint a főpolgármester bejelentése a főváros csődközeli állapotáról figyelemelterelés + videó
Eddig titkolta Törőcsik Franciska, most végre megmutatta: a rajongók szóhoz sem jutottak!
Több millió ember élete kerülhet veszélybe, Németország eszkalálhat
Földre teperték a BKK egyik rendészét a Blahán + videó
Megdöbbentő részletek derültek ki a liverpooli gázolóról, aki a bajnoki parádén a tömegbe hajtott
Ennyi ideje maradt Putyinnak
Cseh Katalin homokot szórt a baloldali gépezetbe, nem fogják neki megköszönni
Kroos nem hiszi el, mi történik, a Real beleköpne a Liverpool levesébe
Lisztes Krisztián megszólalt: Nem kell túlmagyarázni ezt
Rendkívüli, zárt közgyűlésen tárgyalta Székesfehérvár képviselő-testülete a futballklub sorsát.
A királyi gárda bejelentette Trent Alexander-Arnold szerződtetését, aki mégsem ingyen érkezett.
Tizennyolc évesen érte a halál.
Öt szám után hét éremnél járunk Stari Gradban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.