Josep Guardiola vezetőedző két évvel meghosszabbította a szerződését a Manchester City labdarúgócsapatánál. A klub honlapján Az utazás folytatódik címmel tegnap jelentették be, hogy a manchesterieket 2016 óta irányító spanyol szakember 2023 nyaráig érvényes megállapodást írt alá.
– Nagyszerű dolgokat értünk már el közösen, gólokat szereztünk, trófeákat nyertünk, minden támogatást megkaptam – nyilatkozott a spanyol szakember. – Megtisztelő, hogy a tulajdonos, az elnök és a sportigazgató is bízik bennem.
A korábban a Barcelonát és a Bayern Münchent irányító Guardiolával a manchesteri együttes az eddig lejátszott 245 mérkőzéséből 181-et megnyert, az angol bajnokságban kétszer, az FA Kupában egyszer, a Ligakupában háromszor ért a csúcsra, az angol Szuperkupát pedig kétszer hódította el.
Josep Guardiola 2016 nyarán Manuel Pellegrini helyét vette át a Manchester Citynél. Akkor három évre szerződött, és most újra hosszabbított. Az első szezonjában trófea nélkül maradt a Cityvel, a megfiatalított keretnek idő kellett a sikerekhez. A bajnokságot a harmadik helyen zárta csapat, a BL-ben pedig már a tizenhat között kiestek. Ez volt az első alkalom, hogy Guardiola nem jutott el minimum az elődöntőbe az aktuális csapatával.
A 2017/18-as szezon már jóval sikeresebb volt, hiszen a City kereken száz pontot gyűjtve megnyerte a Premier League-et és a Ligakupát is, utóbbi döntőjében az Arsenalt győzte le a döntőben. A Bajnokok Ligájában viszont ezúttal is elmaradt a kiugró eredmény, a Liverpool jobbnak bizonyult a negyeddöntőben. A következő idény lehengerlően sikerült, ugyanis Guardiola vezetésével a City minden lehetséges Angliában megszerezhető trófeát begyűjtött. A Community Shield, a Premier League, a Ligakupa és az FA-kupa serlege is Manchesterbe került. A hazai porondon begyűjtött négy trófea mellé azonban nem sikerült behúzni a Bajnokok Ligáját, ezúttal a Tottenham Hotspur állította meg az otthon amúgy egyeduralkodó gárdát a negyeddöntőben.
A közelmúltban felröppent annak a híre, hogy a Barcelona Josep Guardiola visszacsábításával bírná maradásra Lionel Messit, ám a katalánokkal sikert sikerre halmozó edző határozottan cáfolta, hogy visszatérne egykori klubjához.