Spártaiak! Meg kell hódítani Olimpiát!

A Spartan run kemény próba, nem abból áll, hogy dagasztjuk a sarat, ezek a képek csak promókon mutatnak jól.

A hölgyek is keresik a férfias kihívást Fotó: Varga György Forrás: MTI

Mi visz rá valakit, hogy ötvenedik életévében teljesítse a Spartan runt? (Előre is elnézését kérve az erre érzékenyeknek, a műfaj nyelve az angol.) Először is az, hogy a fia, ha nem is rágja emiatt a fülét, azért rendszeresen szóba hozza, több osztálytársa is részt vett már ilyen versenyen, s nagyon élvezték. Karácsonyi ajándéknak ezért jó választásnak tűnt. Aztán persze a sport, azaz ebben a korban már illik így fogalmazni, a mozgás múlhatatlan szeretete. Mert hát tényleg addig mozgunk, amíg élünk, és addig élünk, amíg mozgunk. A próba, manapság ezt így mondják, minőségi apa–fia programnak is tűnt egyben.

Első nekifutásra lepattantunk, mert az országos, sőt világméretű lefagyás közepette a májusi próba megrendezésétől még a spártaiak is visszariadtak. Az első, nyári pótnapot keresztülhúzta a családi nyaralás, így maradt a novemberi verseny, amelynek kiírása csak két nappal korábban tudatosult bennünk, ezért készületlenül, helyesebben csak a mindennapos edzés részeként vágtunk neki a veszprémi Spartannak, a kiválasztott, tíz kilométeres terepfutásból és huszonöt akadályból álló úgynevezett super távnak.

Ennél rövidebb a sprint, hosszabb a beast (íme, ízelítőül videó) és az ultra.

Rettenthetetlenek és mezei indulók

Már a nevezési lista is megdöbbentett; mire az N betűhöz értem, valóságos telefonkönyvön rágtam át magam – több ezren jelentkeztek. A helyszínen, a katonai bázisként is szolgáló veszprémi Jutas pusztán futballpálya nagyságú helyet foglaltak el a kocsik. A kellemetlen, ködös, nyirkos, hideg idő éppenséggel nem fokozta a lelkesedésünket, de persze már nem volt visszaút. Ahogy battyogtunk a versenyterület felé, az elit csoportok résztvevői már dolguk végeztével jöttek kifelé. Akadt közöttük jó néhány inas-izmos, rettenthetetlen tekintetű, igazi spártai figura – kicsit inamba szállt a bátorságom. A „mezei” indulók mezőnye szerencsére már nem tűnt félelmetesnek.

Ötpercenként rajtolt el egy durván harmincfős csoport. Előtte tíz perccel lehetett beállni a „karámba”, ahol két műsorközlő hergelte a népet testi-lelki ráhangolódásra serkentve. Nekem kissé mesterkéltnek hatott ez a „hájpolás”.

Úgy éreztem magam, mintha egy szó szerint túlmozgásos szektába csöppentem volna, pláne amikor a spártaiak életérzését kifejező bűvös „aru”, helyesebben „aroo” kiáltást kellett eksztatikusan nyögdécselni.

Mégiscsak egy katonai hagyományokban gyökerező modern sporteseményre, nem pedig egy felfokozott bódulatot előidéző szeánszra jöttünk volna. De biztosan bennem van a hiba, én vagyok öreg, így kell ezt csinálni.

Végre elrajtoltunk. Már az első száz méter után meglepett, hogy csak a fiam és egy keménykötésű harmincas futott előttem, a második akadálynál pedig máris utolértem az előző csoport leszakadóit. Később is végig kerülgetni kellett az utolérteket, ami kicsit megnehezítette a haladást. Pedig nem vágtáztam, igyekeztem durván másfél órás menetidőre beosztani az erőmet. Úgy negyedóra után kiléptem a sokat emlegetett komfortzónából, hiába, az akadályok rendre megdobták a pulzust, de úgy húsz perc, fél óra után beálltam „steady state-re”, s attól kezdve kimondottan élveztem az egészet.

A kajakosoknak találták ki

Mindenekelőtt azért, mert bár előzetesen nem tanulmányoztam, nem is készültem rájuk, az akadályok leküzdése nem okozott gondot. Sem a palánkmászás, sem a kúszás, pláne nem a kapaszkodós, függeszkedős gyakorlatok sora.

Erős hátizmokkal, kajakos alapokkal nem okoznak gondot a kapaszkodós, függeszkedős akadályok
Fotó: Varga György / MTI

Muszáj eloszlatni egy félreértést: a Spartan nem abból áll, hogy dagasztjuk a sarat, ezek a képek csak a promókon mutatnak jól. Veszprémben, novemberre tekintettel, a vizesárokba – helyesen – nem is kellett belegázolni.

Idővel arra jutottam, voltaképpen több mint négy évtizede erre készülök – a Spartant mintha csak a kajakosoknak találták volna ki. Na jó, az egyensúlyozástól kicsit tartottam, de azon is sikerült túljutni. A közepén, amikor az átlagosnál is keményebb, meredek emelkedőkkel tarkított terepen kellett futni, szinte vártam már, mikor lesz végre megint akadály.

Amikor azt hittem, már túl vagyok a nehezén, váratlanul bedurvult a pálya. A földdel teli zsákot kajakos alapokkal is alig bírtam előbb át-, majd felhúzni tíz méter magasra. A huszonötből huszonnégy akadályt így is teljesítettem, egyedül a dárdát nem tudtam a szalmabábuba hajítani – lehet, hogy szégyen a futás, de hasznos… Büntetésből jöttek a „burpie-k”, azaz hát a négyütemű fekvőtámaszok. Harminc darab, ami után, ha rendesen csinálja az ember, egyből túljut a savasodási küszöbön. A végén már nagyon vártam a célt. Néhány másodperccel haladtam meg a másfél órát.

Nem a pólóért, nem az éremért

Hogy ez jó idő-e? Bár a legjobbak egy órán belül értek célba, s a korosztályom menői is rám vertek negyedórát, sokan két és fél óra alatt végeztek. Én elégedett voltam.

A legnagyobb dicséretet a fiamtól kaptam, aki ennyit mondott: azt hittem, gyengébb leszel…

Magamért, magamnak csináltam, nem – mint talán túl sokan – a „finisher” pólóért, s hogy posztolhassak a befutó éremmel a közösségi médiában.

A Spartan nem a sárdagasztásról szól. Bár a képeken ez mutat igazán jól...
Fotó: Reuters

Ez nem a cikizés helye, de akinek a másfél méter magas palánk, az egyszerű „mászóka” is gondot jelent, vagy aki a sík szakaszokon is sétál, annak talán előbb heti két-három kocogással s némi erősítéssel kellene kezdenie, mielőtt nekivág a pályának.

Az olimpiai programban van a helye!

Mégsem ez a lényeg. A Spartan nagyon jó móka, próba, tényleg kihívás.

S ennél is több. Az olimpián lenne a helye. Ne menjünk most bele részletesen, hogy mely tradicionális és mely modern sportágak jelenléte indokolatlan az ötkarikás programban. A Spartan tökéletesen ötvözi a hagyományt a modernitással, izgalmas és kellőképpen trendi. Ráadásul jelentős a szabadidős bázisa, ami nélkül egyetlen sportág sem maradhat fenn hosszú távon.

Spártaiak! Meg kell hódítani Olimpiát!